Egy kis bírsággal megúszta M. Richárd – most sem csukták le

Egy kis bírsággal megúszta M. Richárd – most sem csukták le

A kabriós a napokban megszegte a házi őrizet szabályait, emitt csütörtökön őrizetbe vették és az ügyészség indítványozta az előzetes letartóztatását, ám a bíró

még ezután sem tartotta indokoltnak a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelését.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a 24.hu-nak elmondta, M. Richárddal szemben 50 ezer forintos rendbírságot szabtak ki. Fellebbeztek a döntés ellen.

A férfi számára egyébként – meghatározott céllal és időre – elhagyhatta a házi őrizete helyéül kijelölt ingatlant, azzal, hogy haladéktalanul vissza kell térnie, de ezt nem tette meg. A 24.hu úgy tudja: orvosi vizsgáltra engedték el, ahová el is ment, de utána a barátaival találkozott, beültek egy étterembe.

Az ügyészség a tragikus karambollal összefüggésben már korábban is többször lecsukatta volna, hiába: először nyomkövető nélkül, majd nyomkövetővel, de csak házi őrizetet rendeltek el vele szemben. Most azonban megszegte a szabályokat, emitt csütörtökön őrizetbe vették.

Mint ismert, a tragikus baleset tavaly május 15-én délután történt. A körülményekről a rendőrség akkor annyit közölt, hogy két autó karambolozott a Kassák Lajos és a Dózsa György út találkozásánál, és az egyik jármű az ütközés erejétől belerohant a buszmegállóba. A szemtanúk arról számoltak be, hogy a fehér kabrió nagy sebességgel rohant bele a másik, éppen kanyarodó Citroën oldalába, amely így a várakozók közé csapódott. A balesetben a Vízművek két munkatársa vesztette életét.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »