Egy itáliai oltárkép a pesti ferenceseknél – Értékmentő nyomozás Fehér Ildikó művészettörténésszel

Egy itáliai oltárkép a pesti ferenceseknél – Értékmentő nyomozás Fehér Ildikó művészettörténésszel

Egy nemrég felfedezett itáliai oltárkép restaurálása és kutatása címmel konferenciával egybekötött kiállítás nyílt szeptember 12-én a Budapesti Olasz Kultúrintézetben, melynek kapcsán Fehér Ildikót, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészettörténet Tanszékének tanárát kérdeztük.

– Hogyan találtak rá erre a különleges festményre?

– Ez a nagyjából háromszor két méteres, vászonra festett olajkép sok évtizeden át a pesti ferences templom padlásán hevert. Rettentően poros, szennyezett állapotban talált rá két éve az akkori templomigazgató, Tokár János, aki lehozta a festményt ,és ideiglenesen a rendház folyosóján helyezte el. Felvette a kapcsolatot Görbe Katalinnal, a képzőművészeti egyetem vászonkép-restaurálás szakirányának oktatójával. Egy ideig húzódott a festmény megmentésének ügye, a kép ugyanis túl nagy volt ahhoz, hogy egy hallgató évi „vizsgamunkája” legyen. Görbe Katalin alaposan megvizsgálta az alig kivehető, elfeketedett alkotást, és úgy ítélte, mindenképpen érdemes foglalkozni vele. Felújítására végül a képzőművészeti egyetem restaurátorműhelyében, a vezető szaktanárok közreműködésével került sor.


– Az oltárkép olyan rossz állapotban volt, hogy a festői „koncepciójának” részletei csak a restaurálás során tárultak fel. Nézzük meg, hogy mit, illetve kiket ábrázol a festmény?

– A címe: Szűz Mária a Szentháromsággal, szentekkel és donátorral. A főalak középen Mária, fölötte angyalokkal körülvéve az Atya, a Fiú és a Szentlélek jelenik meg. Baloldalt, lent elegáns, sárgás-narancsos köpenyben a gyógyító Szent Pantaleon mutat egy nyitott kódexre. Jobb oldalon lent a fekete ruhás, áhítatosan feltekintő figura a kép megrendelőjét ábrázolja. Ő az egyetlen, aki a földi szférához tartozik. Mária mellett kétoldalt szentek térdelnek: Domonkos és Jeromos, illetve Assisi Ferenc és Sienai Katalin. Fölöttük Keresztelő János és János evangélista alakja fogja közre a Szentháromságot. A kép egyik izgalmas különlegessége az említett kódex, amelyet – miután a restaurálás után olvashatóvá vált Dioszkoridész görög katonaorvos neve – sikerült beazonosítanunk. Egy létező műről van szó, amelyet az 1560-as évektől több kiadásban, Velencében jelentettek meg.

Megtaláltuk a festményen ábrázolt oldal „eredetijét” is, amely az első században élt Dioszkoridész botanikai munkájának Pietro Andrea Mattioli-féle fordítását láttatja. Az orvos szent jobbjával a kódexre mutatva ajánlja a közbenjáró Mária figyelmébe a donátort. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyűjteményében megtaláltuk a könyv egyik példányát, így az olasz intézetben rendezett tárlaton – ugyanannál az oldalnál kinyitva – kiállítjuk a kódexet is. Az érdeklődők beazonosíthatják, hogy ugyanaz a két orchidea látható a lapon és a festményen is. A donátor személyével kapcsolatban egyelőre csak elképzeléseink vannak. Felmerült a bécsi udvari orvos, a Mattioli-fordító Zsámboky János neve, illetve Vincenzo Valgrisi nyomdászé is, aki abból szerzett rangot és vagyont, hogy az 1560-as években harminckétezer (!) példányban adta ki Dioszkoridész említett művét Velencében.


– A Luby-családnak mi volt a szerepe a kép történetében?

– A pesti Ferences templomban és a Rendházban senkinek sem volt információja arról, mi lehet ez a kép, kitől, mikor és hogyan kerülhetett oda és mióta hever a padláson. A szakirodalomban sem találtam róla adatot, sehol nem említik. Aztán a levéltári kutatásaim során, a ferences inventáriumok átnézése közben, az 1868. évi leltárjegyzékben ráleltem egy bejegyzésre, miszerint az oltárképet a Luby-család adományozta a pesti ferenceseknek. Ez az egyetlen „hivatalos” dokumentumunk. A feljegyzésben szerepel egyébként a kép értéke is: 800 aranyforint. Arányításképpen, ez az összeg abban az időben több volt, mint a templom és a rendház éves költségvetése. Vagyis már akkor tisztában voltak azzal, hogy rendkívül értékes műalkotás került hozzájuk.

– Vajon mikor és miért került „raktárba” a festmény?

– Feltételezhetően akkor vehették le a szentély oldalfaláról, amikor az 1890-es években Lotz Károly műhelyéhez tartozó művészek a szentélyt freskókkal díszítették. Valószínűleg azután már nem került vissza a helyére.


– Első pillanattól nem volt kétséges, hogy kvalitásos képről van szó. A kutatások során kiderült, hogy ki az alkotó? Az eddig elmondottak velencei festőt sejtetnek…

– A kép hátoldalán olvasható volt egy név és egy évszám: Jacopo Palma 1564. Ez alapján kezdtünk el nyomozni. A felirat azonban „félrevezető”, mert nem a festmény eredeti hordozóján, hanem az azt megerősítő úgynevezett dublír vásznon látható, vagyis egy helyreállítás, javítás alkalmával kerülhetett rá. Az oltárkép megtisztítása után nyílt lehetőség a stíluskritikai vizsgálatra. Nem csak magyarországi szakértőket kérdeztünk meg. A festményt megmutattam többek között a firenzei Uffizi Képtár barokk festményekkel foglalkozó kurátorának, a Palazzo Pitti korábbi képtári igazgatónőjének, Rómában több vezető művészettörténésznek, és a párizsi Sorbonne Egyetem Reneszánsz Intézete igazgatónőjének. Konkrét nevet eddig senki nem javasolt. Ennek az is az oka, hogy kicsit alaposabban vizsgálva a képet, egyértelműen látszik, hogy egy időben készült, de nem egységes alkotás. Többen festették, vagyis műhelymunkáról van szó. Ez persze nem meglepő, hiszen abban az időben általában nem egyetlen művész festett meg egy ekkora oltárképet. A stílusa alapján azt lehet mondani, hogy 1600 körül készült, közép- vagy észak-itáliai festő műve, de leginkább Velencéhez köthető. Egyébként igazi kuriózum, amit Tátrai Vilmos, a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának főmuzeológusa úgy jellemzett, annyira egyedi és különleges, hogy még a gazdag itáliai gyűjteményükben sincs ilyen stílusú, ebből a korszakból származó festmény.


– Az olasz intézeti bemutatója után hol nyer végleges elhelyezést a kép? Remélhetően elfoglalhatja helyét Budapest számon tartott „idegenforgalmi” értékei között is…

– A festmény oda kerül vissza, ahol százötven évvel ezelőtt függött, a pesti ferences templom szentélyének baloldali falára. Bárki megnézheti, aki betér oda. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy fővárosi templomban nincs ennél régebbi vászonra festett oltárkép.

A kiállítás szeptember 22-ig tekinthető meg a Budapesti Olasz Kultúrintézetben.

A konferencia eredményeiről a mai Magyar Kurírban még foglalkozunk. Az oltárkép történetéről, a kutatás eredményeiről a jövő héten megjelenő Mértékadóban, az Új Ember kulturális mellékletében is beszámolunk.

Fotó: Merényi Zita

Pallós Tamás/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »