Egy időre vége a kánikulának – állítják a meteorológusok

Szlovákiát hosszabb ideje rendkívül magas hőmérséklet uralja, amely szó szerint sokak számára életveszélyes. Június utolsó hetében, különösen a déli és a keleti országrészeken tetőzött a hőség, ahol időnként 39 Celsius-fokos értékeket is mutatott a hőmérő.

2022 második felének eleje azonban más jellegű időjárást hoz. A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet tíznapos előrejelzése szerint a hétvége és a hétfő (július 4.) még az átlag feletti értékek jegyében telik majd, ám ezt követően fordulat következik be.

Szombaton (július 2-án) 28-33 fok között alakul a hőmérséklet, a hétvége második napján még egy fokkal emelkedik a hőmérsékleti érték.

Hírdetés

Hétfőn ugyanennyit, azaz 29-34 fokot mondanak az előrejelzések. Kedden viszont csökkenni kezd a maximum hőmérséklet, ekkor már „csak” 27-32 fok között alakul a hőmérséklet, szerdán (július 6-án) az előzetes becslések szerint 26-31 Celsius-fokra kúszik majd fel a hőmérő higanyszála.

Másnap, csütörtökön (július 7-én) ismét érezhető visszaesés várható, ezúttal akár három fokkal is hűvösebb lesz. A hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul. A következő munkahét végén (július 8-án) az intervallum ismét csökken – 22-27 fokra.

A jövő hétvégén nagyon üdítő lesz a hőmérséklet, hiszen a napi maximumok nem haladják meg a 25 (20-25) fokot. Hétfőn (július 11-én) is szünetet tartanak a magas hőmérsékleti értékek, az előrejelzések szerint ekkor csak 21-26 fokra számíthatunk.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »