Egy hónapra elegendő megtakarított pénzzel sem rendelkezik a romániai lakosság negyede

Egy hónapra elegendő megtakarított pénzzel sem rendelkezik a romániai lakosság negyede

Minden második romániai alkalmazott fél attól, hogy gazdasági válság fogja kísérni a COVID-19 járványt, és egynegyedüknek nincs félretett pénzük arra az esetre, ha állás nélkül maradnának – derül ki a BestJobs álláskereső portál felméréséből.
A megkérdezettek 31,3%-a fél attól, hogy elkapja az új koronavírust, és 11,2%-uk lehetségesnek tartja, hogy a következő időszakban elveszíti munkahelyét.

A kérdőívet kitöltő munkavállalók 43%-a attól tart, hogy az új koronavírus okozta válság érinteni fogja munkaadóját. 45,7 százalékuk úgy véli, hogy ebben az esetben nehezen, 20,6% pedig úgy, hogy nagyon nehezen találna új állást.

A felmérésben részt vevő munkaadók 53,3%-a nyilatkozott úgy, hogy a koronavírus-járvány romániai súlyosbodása esetén is van terve a vállalkozása életben tartására. 60%-uk azt állította, hogy egyelőre nem érintette negatívan cégüket a pandémia.

A munkáltatók egyik fő problémája jelenleg, hogy az alkalmazottak félnek kapcsolatba lépni a kliensekkel (20%), és bizonyos termékeknek megnőtt az ára (6,6%).

Az alkalmazottak 24,9%-a nyilatkozott úgy, hogy még egy hónapra elegendő félretett pénze sincs arra az esetre, ha elveszítené munkahelyét.

Hírdetés

21,1% azt mondta, hogy maximum három hónapig tud élni a félretett pénzéből, 10 százalékuknak pedig hat hónapra elegendő pénztartalékuk van.

Egy évre elegendő félretett pénze mindössze az alkalmazottak 7,4%-ának van.

A megkérdezettek 47,9%-a számolt be arról, hogy a cég, ahol dolgoznak, védőmaszkokkal, kézfertőtlenítővel látta el alkalmazottait, és 40,30%-uk szerint a munkahelyükön többször végeznek fertőtlenítést.

A felmérés szerint a romániai alkalmazottak 82,8%-a nagyon gyakran fertőtleníti kezeit a koronavírus megjelenése óta, 75,9% azt mondta, hogy igyekszik elkerülni a zsúfolt helyeket, 67,4% pedig egyáltalán nem érint meg másokat (kerüli a kézfogást stb).

49,8%-uk kerüli a tömegközlekedési eszközöket, 13,4% pedig állandóan maszkot visel, ha közterületre kell mennie.

Ugyanakkor az alkalmazottak 28,4%-a vallotta azt, hogy ha hosszabb időre szünetel az oktatás, nincs, akire bízzák gyermeküket.

A BestJobs 2020. március 9-e és 16-a között végezte el felmérését egy 1262 főből és 244 kis- közép- és nagyvállalkozásból álló mintán.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »