Tegnap este szinte az összes magyarországi lap lehozta, hosszan tartó súlyos betegség után 43 évesen elhunyt a füleki származású Mokány Csaba színművész. Igaz, a legtöbb lap csak a pár soros hírt hozta, hiszen Magyarországon alternatív társulatokban játszott, s amíg a szintén füleki Kerekes Vica sztárkarriert futott be cseh, magyar és szlovák filmek főszereplőjeként, Csabát a szakma és főleg mi, felvidékiek ismertük. Pályáját a füleki Zsákszínházban kezdte, a Fekete Péter címszerepe után Kiss Péntek József szerződtette Komáromba, a pozsonyi színművészeti elvégzése után játszott Kassán is, majd Budapestre ment, ahol alternatív társulatoknál rendezett, játszott, sőt volt előadás, ahol a látványért volt felelős.
Szerencsés időszakban született, hisz amikor színészi talentumát bontogathatta, a Mázik István vezette füleki Zsákszínház épp a huszadik jubileuma felé tartott, s legendás előadások egész sorát mutatta be. Józsi pincér volt Mede Gabriella jutalomjátékában, Örkény Macskajátékában, vele játszhatott a Pajzán palóc kabaréban is, majd Mázik ráosztotta a Fekete Péter címszerepét. Talán az egyik utolsó olyan bemutató volt a Zsákszínház történetében, amelyben még ötnél több szereplő is állt a színpadon. Aztán elfogytak a szereplők, maradtak a két-háromszemélyesek, a COVID megjelenése óta mintha a Zsákszínház is hosszas téli álmát aludná. Gondolni sem merek arra, hogy közben észrevétlenül végleges álomba szenderedett.
A Fekete Péter akkora siker volt, hogy nemcsak a Vigadó falait robbantotta szét, de a komáromi Jókai Színházat akkor átvevő Kiss Péntek József azonnal leszerződtette. Egy legendás korszak első előadásaiban lehetett jelen, Kalmár volt Tóth Miklós Csongor és Tünde korszakindító rendezésében (ekkor indult a pályán a Jókai Színház jelenlegi igazgatója, Gál Tamás is, aki a szintén Tóth által rendezett Jó estét nyár, jóü estét szerelem Fiúját alakította), de játszott a Csizmás kandúrban, A kőszívű ember fiaiban, ahogy a Mikó István rendezte Kölyökben is.
De beugrott a Dráfi Mátyás által létrehozott Teátrum Csókos asszony című előadásába is. A pozsonyi színművészeti következett, amelyen belül egy szemesztert Budapesten tölthetett Csiszár Imre osztályában. A budapesti Nemzeti Színház egykori igazgatója meghívta kassai Fösvény rendezésébe is, ahol Harpagon (Bocsárszky Attila) fiát, Cleante-t alakíthatta. A bohózattá degradált, jobb sorsra érdemes előadást miatta és Cs. Tóth Erzsi kerítőnője miatt volt érdemes (mégis) végigszenvedni. S mielőtt elment volna Budapestre (bár a rimaszombati Tompikára zsűritagként többször is visszajött többek közt Tóth Károly, Jókai Ági, Culka Ottó, ifj. Havasi Péter társaságában). „Drága Csabi, én nagy cinkosom! De sokat röhögtünk bele a pesti éjszakába, hány órát töltöttünk el versek elemzésével, mennyit vitáztunk a Rómeó és Júliáról… Sokat segítettél az életem nehéz pillanataiban. Köszönöm, hogy velem voltál, hogy mindig tudtad: a szóvicceiddel, üzeneteiddel megnevettetsz. Jó, hogy a messengeren visszaolvashatom a sok szülinapi köszöntést, hülyéskedéseinket. Elterelted a gondolataimat, nem hagytál szomorkodni. Köszönöm, hogy megtanítottál az autópályán közlekedni, minden kamion kielőzésénél hallom azt a bizonyos »instruálós« hangodat.” – emlékszik vissza kollégájára Jókai Ági színművész.
Már „profi” színészként visszatér Fülekre is, 2010 nyarán egy immár „csak” négyszemélyes darabban, a Találkozásban – amely Edward Albee Nem félünk a farkastól című darabja alapján készült –, s eljátszhatja élete fő szerepét, George-t, amelyet előtte olyan állócsillagok alakíthattak, mint Richard Burton, Gábor Miklós, Bálint András, Lohinszky Loránd). A Mázik István rendezte előadás (amelyben Mokány mellett Bódi Andrea, Balázs István és Gyetvai Viktória volt látható) a Zsákszínház több mint négy évtizedes történetének legemlékezetesebb bemutatói közé tartozik.
„Mokány fokozatosan vesziát az uralmat neje fölött, aki rádöbben, hogy a fiatal pár csak tükröt tart eléjük, ami azonban nem nyújt kiutat a morális válságból. Hiszen mintha csak önmaguk ifjabb kori képe elevenedne meg a tükörben, amelyet ugyan össze lehet törni, de nem segít. Mokány remekül bánik a hangjával, s néha a visszafogott szordínói fenyegetőbbek, mint a kellékekkel való, többnyire nem túl izgalmas manipulálások (gondolok itt a zongorára vagy az első felvonásban előhúzott játékpuskára)” – írtam annak idején az előadásról a pozsonyi Új Szóban. Budapesten a KoMod Színházban és más alternatív társulatoknál dolgozott, rendezett (PszichoAn/n/alízis, A gammasugarak hatása a százszorszépekre, Gyévocska menni Szingapúr), a Boncmester volt a Kampec című előadásban, Szabó Gáspár/Zoroaszter Leó Tasnádi István Paravarieté című darabjában, s a látványért felelt az Özvegy Karnyóné és a szeleburdiak című előadásban.
„Bár tudtuk, hogy beteg volt, de hittünk a felépülésében. Megrendített engem és a Zsákszínház tagjait is a szomorú hír. Sajnos, neki a függöny végleg legördült. Tehetséges volt, s a tehetsége mellett hatalmas szíve is volt. Köszönöm neki a Zsákszínházban való közreműködését, a precízen megformált szerepeket. Büszke vagyok rá, hogy nálunk kezdte pályafutását, hogy a jó öreg Vigadóban léphetett először a világot jelentő deszkákra. Isten veled Csabi barátunk!” – búcsúzik tőle a Zsákszínház nevében Mázik István.
Mokány Csaba számára alig 43 évesen a földi szerepek ugyan elfogytak, de alakításait – amelyeket csupa nagybetűkkel vésett a felvidéki magyar színjátszás aranykönyvébe – és életvidám, szeretetteljes lényét megőrizzük az emlékezetünkben.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
