Egy földműves feljegyzései: A kolhozrendszer bukása

Most nem általánosan, hanem a mi kolhozunk, a Vörös Zászló kolhoz bukását szeretném feltárni. Korombeliekkel beszélgetve látom, néhányan másként fogják fel, de sokan látják úgy a dolgokat, mint én. Ugyanakkor elkerülhetetlen elfogadható választ adni arra a kérdésre, hogy pontosan mi is okozta a kolhozrendszer bukását. „Hisz mi kifogástalanul dolgoztunk, volt mindenünk, még a kolhozisták is meg voltak elégedve anyagi gyarapodásukkal, a fizetésükkel” – mondják egyesek. Itt abból kell kiindulni, hogy ez nem csupán a kolhozrendszer, de a politikai és társadalmi rendszer bukása is volt. Ezért ez a folyamat számunkra, munkásemberek számára nem egyértelmű jelenség.

A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságában a 70-es évek közepére sok öreg kommunista volt, akik szerették volna megkaparintani a főtitkári posztot. Egyeseknek sikerült is. Azonban idős koruk miatt nem élvezhették sokáig a hatalmukat, egymás után haltak meg, ami miatt sok temetés és kevés munka jellemezte azt az időszakot. Itt említeném meg Andropovot, aki azzal tűnt ki, hogy a milíciával igazoltatta a városokban tartózkodó embereket, járókelőket, mit keresnek a városban, és főleg a falusiakat zavarták ki a városokból, hogy menjenek haza és dolgozzanak a kolhozban, mivel nagy a munkaerőhiány. Volt rá eset, hogy meg is büntették a városban járókat, ha nem tudták igazolni, hogy mit keresnek ott.

Az akkori pártvezetés végül úgy döntött, hogy a legfelsőbb párt- és államirányítást átadják egy fiatalabb korosztálynak. Így került sor Gorbacsov kiválasztására a Központi Bizottság (KB) tagjai közül, aki már korábban több éven át dolgozott magas beosztásban. Gorbacsov 1985-ben került a Szovjetunió legmagasabb posztjára, a KP élére és lett az állam fővezére. A gorbacsovi éra első emlékezetes intézkedése az alkohol elleni harc volt, amikor is szigorúan betiltották a pálinkafőzést, az üzletekben is csak meghatározott napszakban lehetett szeszes italt vásárolni, azt is korlátozott mennyiségben, emellett kivágatta a sok szőlőültetvényt is.

Az az igazság, hogy abban az időben a Szovjetunió egész területén nagyon megnövekedett az alkoholisták száma mind a váro-sokban, mind a falvakban. Az akkori újságok hasábjain gyakran olvashattunk arról, mennyi sok levél jut el a központi pártbizottságba, melyben anyák és gyermekek kérik a központi vezetést, hogy tegyenek valamit, mert az apa, a férj krónikus alkoholizmusban szenved, és nem törődik a családjával, alkoholra költi a család megtakarított pénzét. Egyrészt ez is indokolta az alkohol elleni harc meghirdetését.

Másrészt folyt a fegyverkezési verseny, ezért még a nagyobb kolhozokban, mint a miénk is volt, rádiógyár leple alatt alkatrészeket gyártottunk a katonai fegyverekhez. Gorbacsov volt a Szovjetunió első vezetője, aki leállította ezt az óriási pénzekbe kerülő fegyverkezést. Több reformkísérete mellett meghirdette a mezőgazdasági reformot is. Ami azzal kezdődött, hogy aki nem akar a kolhozban dolgozni, vehet ki bérbe földet, és mint egyéni gazda dolgozhat. Ugyanakkor a bérbe vett földért az államnak volt köteles eladni a mezőgazdasági termékének egy részét, a kolhozéval arányosan. Mindezt úgy kell értelmezni, hogyha a kolhozban, tegyük fel, 1000 hektár szántóföld után 50 ha zöldséget, ebből 20 hektáron paradicsomot, szintén 20 hektáron káposztát és 10 hektáron egyéb zöldséget, akkor a magángazdának is a bérbe vett földön ilyen arányban kellett zöldséget termesztenie. Meghatározott terv szerint kellett az államnak eladni a termést, a terven felülit szabadon értékesíthette a bérlő bárhol. Én ezt a terv szerinti gazdálkodást elfogadtam, és amikor készültem 5 ha föld bérbevételére, pontosan kiszámolgattam, milyen és mennyi állami eladást kell teljesítenem. Amikor döntöttem, hogy lemondok a főagronómusi munkámról, egy egész füzetnyi számításom volt, amivel bementem a kolhozelnökhöz. Ő majdhogynem leseperte a füzetet az asztalról, s azt mondta, hogy amíg ő a kolhozelnök, én földet nem kapok, ő nem forgácsolja szét a kolhoz földjét sem az én, sem mások kedvéért. Ezután fordultam a pártvezetéshez. Amikor a párttitkár elolvasta a füzet tartalmát, azt mondta: „Maga érzi, milyen felelősséget vesz a nyakába? Ha maga annyi termést fog betakarítani, mint a kolhozban, magának még a betevő falatja sem lesz meg, ne álmodjon a meggazdagodásról.”

Mindez a huzavona velem akkor történt meg, amikor a Legfelsőbb Tanács már 1990-ben elfogadta a földtörvényt, ami lehetővé tette a mezőgazdasági termelésbe bevont földek bérbeadását. 1991 nyarán pedig a parlament engedélyezte farmergazdaságok indítását. Úgyszintén 1991-ben már kínai kistraktort kaptak a farmerek, amiből én is vásároltam. Ezek után már bátrabban cselekedtem: beadtam lemondásomat kolhozi tisztségemről és 5 hektár szántót igényeltem. Kérésemre az elnök összehívta a vezetőségi ülést, melyen kérvényem első részét elfogadták, a második részét viszont úgy vezette fel, hogy amíg ő a kolhozelnök, nem engedi szétdarabolni a földet. A vezetőség fele megítélte volna nekem a földet, a másik fele nem. Így azt ajánlottam, hogy egy öttagú küldöttség – köztük én is – másnap menjen a járási mezőgazdasági hivatalba a kérdés elbírálása végett. A mezőgazdasági hivatal elnöke nekem adott igazat, mondta, hogy két hét múlva akkor is kimérik számomra a földet, ha az elnökünk azt nem akarja, és megüzente neki, hogy a parlament döntése őrá is vonatkozik. Így ért véget az én 31 éves munkaviszonyom a kolhozban, s lettem farmergazda. Két év múlva pedig a fiamék is csatlakoztak hozzám. A nagy múltú Vörös Zászló Kolhoz bukása rá két évre, 1993-ban következett be, amikor is a kolhozgyűlés leváltotta az elnököt, de még új elnököt választott Danku József személyében. Állami támogatás nélkül viszont már csak kínlódott a kolhoz, 1995-ben aztán Kollektív Mezőgazdasági Vállalat lett a neve, vezetőjévé pedig Balog Györgyöt jelölte ki Román László, az akkori járási mezőgazdasági osztály vezetője. 1994-ben még Sepa László, Kucsma elnök akkori tanácsadója érdeklődött az intenzív gyümölcsös felől. Mondtam, hogy siralmas állapotban van, azon már a legjobb amerikai vegyszerek sem segítenek, annak üzemeltetése ráfizetéses. Az akkori gyümölcsészeti szakember viszont azt mondta neki, hogy én már nem járok oda, nem ismerem a helyzetet, abból még lehet kifizetődő gyümölcsöst varázsolni. Próbálkoztak is, de egy vagy két év múlva felhagytak a gondozásával. Akkor már teljes zűrzavar volt a kolhozban, fizetést nem adtak. A nagyobbik fiamnak például két év munkabérébe végül két kismalacot írt ki az elnök, de a farmvezető azt sem akarta kiadni… Ez volt a Vörös Zászló Kolhoz teljes csődje és bukása.

Horváth Béla, Borzsova

Kárpátinfo hetilap évfolyama: Kárpátinfo hetilap 20. évf. 31. számRovat: GazdaságTelepülés: Ukrajna›Kárpátalja›Beregszászi járás›BorzsovaCímkék: BorzsovaKárpátaljagazdaságtörténelemForrás: Kárpátinfo hetilap


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »