„Szülőfalumban, Kulcsodon 1951 augusztusában alakították meg a földműves szövetkezetet. A folyamat nem ment zökkenőmentesen, ezért minden hatalmi eszközt igénybe véve táblásították a földeket, és megkezdték az állatok összegyűjtését. Állandó veszekedések, fenyegetések, sorozatos nézeteltérések közepette indult el a közös munka” – kezdi levelét olvasónk, Halgas Ildikó.
Ez a helyzet nagyban megváltoztatta az emberi kapcsolatokat is a faluban,
egykori barátok, sorstársak, rokonok, szomszédok kerültek egymással szembe, növekedett a bizalmatlanság, az irigység, sőt a gyűlölködés is. A földet és az állatokat szerető kulcsodiak azonban az 1960-as évek elején már kezdtek belenyugodni a közös munkába, és dolgos, szorgalmas kezük nyomán a szövetkezet annyira megerősödött, hogy nemcsak a termelés, hanem a fizetések is növekedtek.”
Olvasónk édesapja, Csémi Lajos sorstársaival együtt egész életében a szövetkezetben dolgozott.
„Volt takarmányozó, fejő és etető, teherautó-sofőr, majd sertésgondozóként ment el nyugállományba. A képen éppen az ebédjét fogyasztja egy DT – 54-es lánctalpas mezőgazdasági vontató mögé felszerelt eke vastámláján megpihenve. Nemcsak a mi édesanyánk, született Keszegh Vilma, hanem a többi anyuka, kedves, hitves, lánytestvér is vitte sietve az ebédet ki a határba a család férfitagjainak, akik a kitűnően elkészített ételt melegében elfogyasztották, majd késő estig folytatták a munkát” – írja olvasónk, a kulcsodi Halgas Ildikó a mellékelt hangulatos fénykép magyarázataként.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
