Egy éves a blog: 1 701 246 látogató és 2 784 457 megtekintés

Egy éves a blog: 1 701 246 látogató és 2 784 457 megtekintés

Blogom 1year

Köszönöm!

Szeptember 25-én indult ez a blog egy informatikai cég tulajdonosának biztatására. És azzal, hogy a blog létrehozását és működtetését minden ellenszolgáltatás nélkül megcsinálja, mert tudja, szükség van rá.

Mondtam neki, nagyon köszönöm, de kételkedem benne, hogy érdemes lenne. A „vita” vége az lett, hogy megindult.

Igaza lett, és hála érte: egy év alatt 1 701 246 látogatták meg  és 2 784 457 alkalommal kattintottak az kitett cikkekre.

Közben erőt adtak azok az emailek, amelyek Kolozsvártól Vancouverig arról írtak, hogy az itt reggel 10 óra tájban kitett nemzetközi sajtószemlével kezdik a napot, illetve a tájékozódásukat a világ eseményeireől. Arra gondoltam, igazán nem fizeti senki e levelek feladóit, hogy csak udvariasságból írjanak ilyeneket.

Sokan  még segítenek is: svédországi vagy Ausztriában, Németországban élő magyarok küldik el az általuk átnézett helyi sajtóból válogatott  cikkekre utaló linkeket. Nekik is köszönet.

E blogon megtalálhatók a Magyar Hírlapban megjelent cikkeim és természetesen a csak ide kitett írások is.

Mindenkinek köszönet ezért a valóban kitüntető, rendkívüli figyelemért.

Ígérni csak egyet tudok: az elkövetkezőkben igyekszem tartani, illetve netán fokozni a tempót és az érdeklődést.

 

 

 

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »