Egy év után újra megjelent Szlovákiában a madárinfluenza

Egy év után újra megjelent Szlovákiában a madárinfluenza

POZSONY. Szlovákiában egy év után újra megjelent a madárinfluenza. Az idei első elhullott állat a Galántához közeli vágkirályfai víztározó mellett szabadon élő madarak közül került ki – tájékoztatott csütörtökön a földművelési és vidékfejlesztési minisztérium, amely a tenyésztőket fokozott óvatosságra szólítja fel.

A tárca szerint az állami állatorvosok már a terepen valósítják meg a megfelelő intézkedéseket. Az agrártárca szerint a víztározó mellett megtalált öt elpusztult sirály egyikénél a H5N6 magasan patogén típust azonosították. A zólyomi állatorvosi intézet laboratóriumának munkatársai megállapították, hogy a Japánból és Taiwanból származó vírusokkal mutat rokonságot az elpusztult sirályban azonosított vírus.

Elrendelték a szabadon élő madarak vadászatának tilalmát

„Felszólítjuk a tenyésztőket, hogy tartsák be a tenyészállományok biológiai védelmét és akadályozzák meg, hogy madaraik kapcsolatba kerüljenek az Európába érkező szabadon élő madarakkal” – figyelmeztetett Gabriela Matečná mezőgazdasági miniszter. „Bármilyen gyanú esetén kérjük a tenyésztőket, hogy azonnal tájékoztassák az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-felügyeleti Hivatalt (ŠVPS) vagy annak illetékes regionális szervét. A polgároktól érkező jelentések és az agrártárca rendkívüli intézkedései következtében tavaly meg tudtuk védeni a fertőzéstől a magántenyészeteket, és így elkerültük a milliós veszteségeket” – tette hozzá Matečná.

A Galántai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-felügyeleti Hivatal (RVPS Galanta) a mezőgazdasági minisztérium döntése alapján elrendelte a környékbeli vadászszervezeteknek a megtalált sirálytetemek helyének és három kilométeres körzetének megfigyelését. Szükség van a szabadon élő madarak magasabb fokú megfigyelésére, mindenekelőtt a vízi madarak esetében,  ezt követően meg kell keresni az elpusztult vagy beteg madarakat, együtt kell működniük az ornitológiai szervezetekkel, és bármilyen esetet jelezniük kell az állategészségügyi felügyeletnek. Elrendelték a szabadon élő madarak vadászatának tilalmát, más módon sem lehet befogni ezeket a madarakat a természetből, csak olyan kivételes esetben, ha azt a megfelelő szervek konkrét céllal engedélyezik. Az adott intézkedések keretein belül tilos a tollas állatok kiengedése a szabad természetbe.

Nincsenek baromfitenyészetek az elhullott madarak lelőhelyének környezetében

A megtalált madarak lelőhelyének környezetében a mezőgazdasági minisztérium szerint nem található semmilyen baromfitenyészet. A lelőhely környékén három kilométeres távolságon belül csak egy község, Nemeskajal egy része található, ahol összeírják a baromfi- és galambtenyészetet, valamint más madarak tenyészetét, intézkedéseket hoznak, hogy ne kerüljön be a fertőzés a tenyészetekbe, valamint korlátozni kell azt is, hogy a tenyészetek közvetlen vagy közvetett kapcsolatba kerüljenek a szabadon élő madarakkal, a nyilvánosságot pedig tájékoztatni kell az elrendelt intézkedésekről.

„Minden tenyésztőt fokozott óvatosságra intünk. Védelmet a megelőzés jelenthet, ezért nagyon fontos betartani az állatorvosi és élelmiszer-ipari felügyelet által elrendelt intézkedéseket” – tájékoztatott Jozef Bíreš, az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-felügyeleti Hivatal igazgatója. A megelőző intézkedéseken belül (amelyek közül több intézkedés részét képezi a vészhelyzetben állandóan érvényben lévő intézkedéseknek) az agrártárca leginkább a tenyészetek biológiai védelmére, a szabadon élő állatok és a baromfitenyészetek „találkozásának” megelőzésére (akár takarmány, akár víz által), a baromfiudvar kifutó részének hálóval történő elkülönítésére és a takarmány tető alatti adására figyelmeztet.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »