Egy elvehetetlen este

Kedden este boldog emberek ezrei lepték el és bénították meg Budapest belvárosát. A fieszta hajnalig tartott, akkor állt helyre a rend, amikor más napokon a többség már régen az igazak álmát alussza, ám ezek az emberek úgy érezték, most éppen ébren álmodnak, és ezért nem nagyon akarózott hazamenni. Az internetes oldalakon egymás után jelentek meg a képek és a videók arról, hogy miként ünnepelnek zömmel piros-fehér-zöldbe öltözött, többségében nem csak az örömtől ittas emberek az ország különböző pontjain és persze külföldön, különösen a franciaországi Bordeaux-ban. A megszokottnál valóban nagyobb dolgok történtek itthon és a francia városban. A Liverpool legendás menedzsere, Bill Shankly óta tudjuk, a futball nem élet-halál kérdése – sokkal több annál. Tegnap reggel minden híradás a győzelem méltatásával kezdődött, a politikai napilapok címlapja is ezt harsogta, aligha túlzás, hogy a magyarok tízezrei felvillanyozva, nagyobb életkedvvel mentek dolgozni, mert sokak számára másoktól irigyelt, ám részükről eddig ismeretlen élményt élhettek át, és ez a győzelem, a kollektív büszkeség élménye. A futball már csak ilyen: a kedvencek győzelmétől nem lesz jobb az élet, de sokkal szebb lehet. Erre nálunk csak a válogatott képes, a magyar futball klubszinten kevesek ingerküszöbét éri el, de a válogatott más, összefog, igazi identitást nyújt, a nemzeti színű mezben történő szurkolás elmossa azokat a különbségeket és konfliktusokat, amelyek a szürke hétköznapokban elválasztanak minket.

Bátor, kreatív, harcos, szenvedélyes – többek között ilyen jelzőkkel írt rólunk tegnap a világsajtó. Elsősorban a csapatra, a játékosokra használták őket, ám az egyik televíziós csatorna reggeli műsorában a téma szakértője elmagyarázta, ezek a jelzők hosszú távon általánossá válhatnak a külföldiek tudatában. A futballra, az Európa-bajnokságra az egész világ odafigyel, és a kedd estihez hasonló zajos sikerek érdekesebbé, izgalmasabbá tehetnek egy országot, sőt, annak termékeit is. De nem véletlen a többes szám: tegnap már új meccsek következtek, az élet megy tovább, a tegnapelőtti sikert újabbaknak kell követnie ahhoz, hogy a pozitív jelzők ismét eljuthassanak mások tudatába, és a hatásuk tartós lehessen.

Nagy dolog történt Bordeaux-ban a pályán is. Elfelejthetjük a magyaros mentalitás rosszízű közhelyét, hiszen győzni akaró és győzni tudó magyar futballistákat láthattunk a gyepen, akikben nyoma sem volt kisebbségi érzésnek és kishitűségnek. Ezek a labdarúgók kevés kivétellel nem a jelenlegi szövetségi kapitány felfedezettjei, többségük sok éve tagja a selejtezők sorát elbukó válogatott kereteknek, de Dárdai Pál, majd Bernd Storck, a német futballkultúrából érkezett két kapitány megtanította őket arra, amire a gyakorlatilag alig létező magyar futballkultúra képviselői képtelenek, ez pedig az alázat, a munka, a csapatérdek mindenfelettisége és a hit ereje. Ha ezek megvannak, már lehet mire építeni, és aligha véletlen, hogy a Brémában mellőzött Kleinheisler a meccs embere tudott lenni, a német másodosztályban ritkán szóhoz jutó Stieber Zoltán pedig csereként beállva olyan parádés gólt szerzett, hogy az Lionel Messinek a dicséretére válna.

Láthatjuk, olvashatjuk, a játékosok boldogok, a szurkolók boldogok, ám az Európa-bajnokságnak még nincs vége. De az osztrákok elleni győzelem már örökre nagyszerű élmény marad. Kedd éjjel egy félrészeg barátom mondta: lehet, hogy kikapunk Izlandtól és a portugáloktól, de ezt az estét már senki sem veheti el tőlünk.

Ahogyan a BBC írta a meccs után a magyar győzelemről: „Erről szól ez az egész…”

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 16.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »