Azt írja október 7-éről a mindentudó kalendárium, hogy “1921-ben a nemzetek elfogadták: ez a nap a himnuszok napja. “Hogy hol és miféle nemzetek fogadták el a döntést, azt nem írja, így csak feltételezhetjük, hogy az 1919-ben létrehozott Nemzetek Szövetségéről (Népszövetség) lehet szó, amelynek létét akkoriban beiktatták valamennyi békeszerződésbe – így a gyalázatos trianoniba is… – , s eszerint a “Magas Szerződő Felek avégből, hogy a békét és biztonságot előmozdítsák, kötelezettséget vállalnak a nemzetközi jog szabályait tiszteletben tartására.”
Azt írja október 7-éről a mindentudó kalendárium, hogy “1921-ben a nemzetek elfogadták: ez a nap a himnuszok napja. “Hogy hol és miféle nemzetek fogadták el a döntést, azt nem írja, így csak feltételezhetjük, hogy az 1919-ben létrehozott Nemzetek Szövetségéről (Népszövetség) lehet szó, amelynek létét akkoriban beiktatták valamennyi békeszerződésbe – így a gyalázatos trianoniba is… – , s eszerint a “Magas Szerződő Felek avégből, hogy a békét és biztonságot előmozdítsák, kötelezettséget vállalnak a nemzetközi jog szabályait tiszteletben tartására.”
Nos, a Népszövetség az ENSZ 1949-es megalakulásával feloszlott, de már nélkülünk, hiszen akkorra mi már tíz éve kiléptünk belőle. Tehát fogalmam sincs, hogy akár mi, akár mások – már megszokásból is – vagy egyáltalán bárki októberben Himnuszt ünnepelne, de azért beszéljünk csak róla, jóllehet tudjuk, a mi Himnuszunknak január 22-én van “saját” napja: Kölcsey Ferenc 1823-ban ekkor fejezte be “A magyar nép zivataros századairól” szóló költeményének írását.
Erre emlékezve 1989 óta ünnepeljük a Himnuszt és egyben a magyar kultúra napját. (Zenéjét, tudjuk, Erkel Ferenc szerezte 1844-ben.) De a himnusz régebbi műfaj – Magyarországon is. Korábban például a katolikus magyarságnál a “Boldogasszony Anyánk”, illetve a reformátusoknál a “Tebenned bíztunk, elejétől fogva” számított himnusznak, de valójában annak minősült a – hatóságok által többször betiltott – Rákóczi-nóta is, sőt a XIX. század elejétől hivatalosan Joseph Haydn „Gott erhalte” című műve, azaz az osztrák császári himnusz is, egészen a Monarchia 1918-as megszűntéig.
Azaz: változott a szokásjog, s 1903-tól a Kölcsey–Erkel-féle Himnusz lett az ország jelképe, ám hivatalosan csak az 1989. október 18-án elfogadott 1989. évi XXXI. törvény 75. §-val lett beiktatva. (1903-ban a magyar országgyűlés ugyanis elfogadott egy 2 paragrafusból álló törvényjavaslatot, „az egységes magyar nemzet himnuszáról”, de ezt a törvényt I. Ferencz József magyar király nem szentesítette…)
De mi is a himnusz? A görög hümnosz (ének) jelentésű szóból a latin hymnus átvételével első jelentésében vallásos jellegű, Istent vagy az isteni hatalmakat dicsőítő, hozzájuk segítségért fohászkodó, imaszerű ének. Ma a kifejezés egyféle ünnepi dalt, valamely nemzet vagy csoport dalát, magasztalását, dicsőítését jelentő örömének, ünnepélyes hangzású dalát jelenti. Csakhogy ez a fenti irodalomelméleti-szerű megnevezés nem feltétlenül tudományos igényű, jóllehet annak látszik. Azt azonban elmondhatjuk, hogy a himnusz mindmáig egyféle óda: olyan szárnyaló lendületű költemény (vagy zene), amelyet bármely téma – eszme, elvont fogalom, természeti jelenség, személy, ország – magasztalására írtak, melynek sajátos változata a nemzeti himnusz, nemzeti dal és a népének.
Az óda tehát sokféle tárgyú lehet: szerelmi, gyász vagy épp hazafias, de beszélhetünk dicsőítő vagy bölcselkedő ódáról is.Van himnuszuk a bányászoknak, íme a jól ismert sor belőle: “Szerencse fel! Szerencse le! Ilyen a bányász élete…” Aztán a Soproni Egyetem nótáskönyvében láthatjuk az Erdész himnuszt, a Kohász himnuszt, a Faiparos himnuszt, a Gépész himnuszt, sőt a Geodéta himnuszt is. Juhász Ferenc például Himnusztöredék címmel írt verset, Nagy László egyik költeménye pedig a Himnusz minden időben címet viseli, de sokan tekintik valóságos (második) himnusznak Vörösmarty Mihály Szózatát vagy Petőfi Nemzeti dalát, a Talpra magyart, és ne hagyjuk ki az 1921-ben született Székely himnuszt se, melynek szövegét Csanády György, zenéjét Mihalik Kálmán szerezte – végül ott a Régi székely Himnusz, melynek zenéjét utóbb Kodály dolgozta fel: “Óh, én édes jó Istenem oltalmazóm, segedelmem…”
Sokan tisztelik himnuszként például egy szakközösség, például a Fradi Indulóját: “Hajrá Fradi! Hajrá Fradi! Hajrá fiúk mert fő a győzelem!” – s tulajdonképpen ez is belefér a sorba, bár az “Olé, oléoléolé”-féle sor ünnepélyességét talán kétségbe lehet vonni. Végül visszatérve az “igazi” Himnuszra: mindig is nagy hatású, ha zenekíséret nélkül, mondjuk egy több tízezres, stadionnyi tömeg együtt énekel – ám még ennél is megrázóbb lehet, amikor valaki a cappella (zenekíséret nélkül) vállalkozik a Himnusz előadására tízezrek előtt.
Jómagam hálás vagyok a Sorsnak, hogy áldott emlékű Balogh Márton barátomtól annak idején nem egyszer hallhattam e formában több MIÉP-rendezvény nyitódalaként. Írásomat a himnuszoknak, s mindenekelőtt az ő emlékének ajánlom…
Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info (Archív)
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
