Egy buszban felejtett pecsét miatt bukott 241 szavazatot a Jobbik jelöltje Marcaliban

Több nagyon gyanús szavazóköri eredményről is kiderült, hogy azt nem direkt választási csalás, hanem a lebonyolítók bénázása okozta. Ezek között is az egyik leghülyébb hiba Marcaliban történt.

A jobbikos Steinmetz Ádám azért bukott el 241 szavazatot Marcaliban, mert főjegyző pecsétje az előző este egy kisbuszban maradt. A főjegyzői pecsét csak dél körül került vissza a Marcali 7-es számú szavazókörbe, addig egy másik pecséttel hitelesítették a szavazólapokat. Amikor előkerült az eredeti, felváltva használták a kettőt. Ezt pedig szabálytalan.

Steinmetz az Indexnek azt mondta, hogy a jegyzőkönyv vezetőjének az urnabontás után tűnt fel, hogy más pecsét szerepel egyes szavazólapokon, azaz rossz pecséttel lettek hitelesítve. Emiatt 241 szavazat lett érvénytelen. A jobbikos politikus szerint a többségében a rá érkezett szavazatokat kellett törölni. Úgy számolt, hogy ha nincsenek a törölt szavazatok, 9 szavazattal nyerte volna meg ezt a szavazókört is a városban, így viszont kikapott 44 szavazattal.

Az egész választókörzeti eredmény persze nem ezen a 241 szavazaton múlott. A fideszes Móring József Attila összesen 20 967 szavazatot kapott (52,73%), Steinmetz pedig csak 14 535-öt (36,56 %).

Steinmetz a lapnak azt mondta, hogy a Jobbik megvárja a szombati végleges eredményt, utána a párt megteszi a szükséges jogi lépéseket.

hír24


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »