Egy bliccelő lelkigyakorlata

Dolgozni indultam. A villamos hívogatóan sárga színe, és egy újabb bliccelés lehetősége bearanyozta a Budapesti reggelt. A villamosmegálló padján a csöves morogva, szitkozódva ébredezik. Miután összeszedegeti földi javait, tesz még egy-két durva hangvételű megjegyzést. Csúnya szavakkal tarkított közlendője arra enged következtetni, hogy elég korán felébresztették őt, kannás bor okozta, kómatikus álmából.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

Az álomhozót tartalmazó műanyag palackot is magához veszi. A megállóban az emberek közönyös arccal, csipás szemekkel masszírozzák tovább telefonjaikat. A csöves távozóban van. Még a sarkon túl is lehet hallani, hogy az utasok édesanyját rangsorolja. Olyan szép ez a reggel!

Befut a villamos. Kicsapódnak az ajtók, és az utasok meleg váltásban foglalnak ülőhelyet. Én nem ülök le. Inkább ácsorgok az óriáshernyóra emlékeztető közlekedési jármű gyomrában. Felveszem a bliccelő pozíciót és figyelem a többi utas reakcióját. Ha feltűnik valahol az a ronda színű karszalag, az emberek úgyis felbolydulnak, elkezdenek feszengeni és a zsebeikben kotorásznak majd. Számomra az rossz ómen lesz: jönnek a poklok lovasai!

Az őszinte tekintetű embereknek van jegye, bérlete. Bármikor képesek felmutatni azokat, ha erre felszólítják őket. Ők becsületes utasok, én nem vagyok az. Én sunyi módon, leszegett fejjel, sandán tekintgetek körbe-körbe. Én egy lógós vagyok! Becstelen módon élek vissza a Közlekedési Vállalat belém helyezett bizalmával! Élősködő vagyok a város költségvetésén! Miattam emelkednek a bérlet árak! Miattam kell olyan sok ellenőrt alkalmazni! Vérszopó vagyok, egy pióca! A becsületes utasok testéből táplálkozom. Fekély vagyok fővárosunk szeplőtlen, szűzies testén! Ellenszolgáltatás nélkül veszem igénybe a percre pontosan érkező utasszállító eszközt, alapjaiban áthágva ezzel az egyezményes utazási feltételeket. Egy társadalmi kudarc vagyok!

Szégyenfolt a várost behálózó közlekedési útvonalak sokszínű palettáján. Bakteriális módon, kórokozóként tenyészek a hétköznapok egészséges vérkeringésében. Még sincs bűntudatom. Nem sül le a bőr a pofámról, és nem süllyedek el szégyenemben. Nem bánt a lelkiismeret. Még csak nem is remeg a gyomrom, nem izzad a kezem, és nem szorongok.

Megállóról-megállóra haladva növekszik bennem a káröröm. A cél közeledik, és megint spóroltam. Zsebemben, a vonaljegyre szánt összeg érintetlen! Íme az áruló fizetsége: a Júdáspénz! Mindenkit elárultam! Elárultam a villamosvezetőt is. Pedig ő, egyike a tömegközlekedés jámbor apostolainak.

Már csak egy megálló és ismét büntetlenül érhetek célba. Penitencia megint nincs. Mennyit utazgathatok még így, meglapulva a becsületes utasok közt, akiket élő pajzsként használok alantas céljaim eléréséhez? Mikor lesz bűntudatom?

Majd akkor lesz bűntudatom, ha a Júdáspénzt végre vonaljegyre váltom!

Sid Clever


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »