Egy ballagási ünnepség záró felvonása: baltával okozott életveszélyes sérülést

Egy ballagási ünnepség záró felvonása: baltával okozott életveszélyes sérülést

Egy ballagási ünnepség záró felvonása: baltával okozott életveszélyes sérülést

A hajdú-bihari rendőrök elfogták és kihallgatták a bagaméri lakost. Vele szemben emberölés bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.

Hírdetés

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját 2019. június 22-én, 23 óra körül, az egyik debreceni kórházból értesítették arról, hogy egy fejsérült férfit látnak el, aki feltehetőleg bűncselekmény során sérült meg. 

A rendőrök azonnal a sértett hajdúböszörményi házához mentek, majd az adatgyűjtést követően a közelben elfogtak egy 42 éves férfit.  

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a feltételezett elkövetőt, aki a megalapozott gyanú szerint fia ballagási ünnepségén nézeteltérésbe keveredett a fiú nevelőapjával, akit a vita során baltával fejbe vágott. A sértett a bántalmazástól súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett.

A nyomozó hatóság őrizetbe vette a bagaméri férfit és előterjesztést tesz letartóztatásának indítványozására.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »