Egész napra bezárt a hamburgi repülőtér

Egész napra bezárt a hamburgi repülőtér

Délelőtt tíz órakor kezdődött az áramszünet, egymás után mindkét terminál lebénult. A hatóságok biztonsági okokból kiürítették a repteret, az üzemeltető pedig délután négykor jelentette be, hogy nem tudják elhárítani a hibát. Hozzávetőleg kétszáz járatot kellett törölni.

Az üzemeltetők azután terelték ki az embereket a repülőtér épületéből, hogy délelőtt 10-kor áramszünet kezdődött az egyes terminálon. Megjavítani nem tudták, ráadásul a hiba a kettes terminálra is átterjedt.

Hírdetés

Zárlat miatt kezdődött az áramszünet, és sajnos a repülőtér futópályáit kiszolgáló elektromos rendszerek is megbénultak, ezért se indítani, se fogadni nem lehet repülőgépeket. Az érkező járatokat ezért más német repterekre irányítják át, nálunk pedig az induló járatokat kell törölni – mondta a reptéri szóvivő.

Hamburg a második legnagyobb német város, és évi 17 és fél millió utassal ez az ötödik legforgalmasabb német repülőtér. Vasárnap 200 járat indult volna, amelyek többsége nyaraló turistákat szállított volna dél-európai célpontokra.

A repülőtér üzemeltetője délután négykor a Twitteren közölte, hogy nem tudták kijavítani a hibát, a rendszer kulcsfontosságú elemeit kell kicserélni, ezért vasárnap nem fogadnak és indítanak több járatot.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »