Egész napos évadnyitó program a marosvásárhelyi színházban

Egész napos évadnyitó program a marosvásárhelyi színházban

Egész napos évadnyitó programokkal várja nézőit szombaton a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, amelynek Tompa Miklós Társulata klasszikus és kortárs színműveket, ifjúsági előadást, adaptációkat, közkedvelt musicalt egyaránt bemutat az új évadban.

OLBRIN JOACHIM_proba1_bAz Olbrin Joachim csodálatos utazása című előadás próbája

Az intézmény közlése szerint számos lehetőség várja szombaton a színház barátait, a programok reggeli tornával kezdődnek, és éjfél utáni meseműsorral érnek véget. Közben lesz olvasómaraton, zsonglőrködés, tánc, minikoncert, vetélkedő, társasjáték, kvíz és természetesen színházi előadás is.

Évadot kezd a vásárhelyi Ariel
Két produkcióval indítja a 2016/2017-es színházi évadot a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház. Péntek délután 5 órakor a Tűzmadár című, négy éven felülieknek szóló előadását mutatja be a társulat, szeptember 20-án, kedd este 7 órakor pedig Misima Jukio Madame de Sade című felnőttelőadásával lépnek közönség elé. „A Hétkezű Anyóka fogságba ejtette a Tűzmadarat, valahol fönt, a felhők felett. Ezért aztán Ivánka elhatározza, hogy rendet tesz a világban, és elindul kiszabadítani a Tűzmadarat a sötét hatalmú Anyóka mindhét kezének karmaiból. Kalandos útja során segítőtársakra lel, például Borisz és a világűr többi csodabogara is ott áll mellette, amikor szüksége lesz rájuk” – olvasható a Tűzmadár ajánlójában. A produkció dramaturgja Kardos Tünde, zenéjét Monori András szerezte, koreográfusa Fosztó András, rendezője pedig Halasi Dániel. A Madame de Sade című dráma szerzője Misima Jukio, az egyik legjelentősebb 20. századi japán próza- és drámaíró, költő. Darabjának főszereplője hat nő, akiknek életét, így vagy úgy, megpecsételte a hírhedt márkihoz fűződő viszonyuk. Az előadást Porogi Dorka rendezte, a látványtervet Kupás Anna készítette, a zenét Trabalka Cecília (Traila) szerezte. 

A Tompa Miklós Társulat a 2016/2017-es évadot az Olbrin Joachim csodálatos utazása című előadással nyitja. Ez azért rendkívüli, mert Erdélyben először viszik színre Hamvas Béla szövegét – az előadás Hamvas Béla azonos című meséjének valamint A jövő könyve című szövegének átdolgozásából született. A produkciót a vajdasági Mezei Kinga rendezésében pénteken 19 órától mutatják be, és szombat este is műsorra tűzik.

Az idei évadban bemutatják Christine Rinderknecht Stresszfaktor_15 című művét, az ifjúsági előadást Csáki Csilla rendezi. Székely Csabának a Doktor S. című komédiáját Rareş Budileanu állítja színpadra, a Chicago című musicalt Juronics Tamás jegyzi.

Radu Afrim – aki korában olyan nagy sikernek örvendő produkciókat vitt színre mint A nyugalom és Az ördög próbája – ismét dolgozni fog a társulattal, ezúttal egy meglepetés-előadást fog színpadra állítani.

Jon Fosse norvég író Szép című drámájának magyar nyelvű ősbemutatóját Adi Iclenzan rendezi meg. William Shakespeare Macbeth című tragédiáját a marosvásárhelyi magyar társulat művészeti igazgatója, Keresztes Attila állítja színpadra, majd Theodor Cristian Popescu rendezi Timur Vermes német író Nézd, ki van itt! című szatíráját.

Az évad utolsó bemutatójaként Mohácsi János állítja színpadra Marosvásárhelyen Friedrich Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című művét.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »