Egerben tartották az Országos Egyházművészeti és Műemléki Tanács szakmai napját

Egerben tartották az Országos Egyházművészeti és Műemléki Tanács szakmai napját

Az Országos Egyházművészeti és Műemléki Tanács Egerben tartotta meg idei szakmai napját október 17-én. A program az egri bazilika Mária-kápolnájában szentmisével kezdődött, melynek főcelebránsa Varga Lajos váci segédpüspök volt.

A tanács tagjai a szentmisét követően Köves-Kárai Petra, az intézmény munkatársa vezetésével megtekintették az idén februárban megnyílt Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont kiállításait. A palota első emeletén elhelyezett egyházművészeti kiállítás bepillantást nyújt a püspöki sekrestyébe, dolgozószobába, kincstárba, képtárba, illetve könyvtárba.


A második emeleten különböző főpapi enteriőröket tekinthetnek meg a látogatók: a dísztermet, a szalont, a dolgozószobát és a hálószobát. Emellett helyet kapott a palotában egy „Vanitas” (Hiábavalóság, hiúság) művészettörténeti tematikát feldolgozó, illetve egy magyar szenteket és boldogokat bemutató kiállítás.


A palota bejárása után Löffler Erzsébet, az egri Főegyházmegyei Múzeum leköszönő igazgatója beszélt az érseki palota felújításáról, a koncepciókról, a tervekről és a kivitelezésről.

A délutáni program során a résztvevők ellátogattak a Főegyházmegyei Könyvtárba, ahol Balogh Ferenc igazgató mutatta be a gyűjtemény néhány különleges darabját, érdekességét, illetve a könyvtár nagytermét, melynek mennyezetét Johann Lucas Kracker, cseh családból származó, késő barokk festőművész tridenti zsinatot ábrázoló freskója díszíti. A program végén lehetőséget kaptak a gyűjtemények egy rövid bemutatkozásra a tanács tagjai előtt.

Forrás és fotó: Országos Katolikus Gyűjteményi Központ

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »