Edzőpáros irányíthatja a férfi kézilabda-válogatottat

Kocsis Máté, a magyar szövetség elnöke közölte: az elnökségi ülésen arról döntöttek, hogy a két edző egyenrangú partnerként irányítja a nemzeti csapatot. Az edzői stábba Szatmári János kapusedző és Szabó András erőnléti edző került be.

A szerződés a januári világbajnokság végéig szól, de a szakemberekkel hosszú távra tervez a szövetség – tette hozzá.

Kocsis Máté kiemelte: a cél az olimpiai kvalifikációs tornára való kijutás, ehhez az első hét között kell végezni.

A két szakvezető 2009-2010-ben már dolgozott együtt a válogatottnál, akkor Csoknyai István volt a szövetségi kapitány, és a szerb születésű, de már magyar állampolgár Matics a segítője.

Az elnök elmondta, a magyar bajnokság két legsikeresebb edzőjéről van szó. Matics 2014 óta a Tatabánya csapatánál dolgozik, Csoknyai pedig a Balatonfüred trénere szintén már az ötödik szezonban.

„Dolgoztunk már együtt, szinte egymás gondolatát is ismerjük, ezt a válogatottnál is kamatoztatni tudjuk. Nagy lehetőség előtt állunk, de óva intek mindenkit, hogy azt gondolja, könnyű csoportban vagyunk. Lépésről lépésre kell haladnunk, először jussunk tovább a csoportból, utána meglátjuk, kiket kapunk a középdöntőben. Nehéz és rögös út lesz, de azért dolgozunk, hogy az olimpiára kijussunk” – közölte Csoknyai István.

Vladan Matics azt mondta, hogy ez a feladat a karriercsúcs. Beszélt arról, hogy korábban már dolgoztak együtt a válogatottnál, de úgy érzi, most már rutinosabban tudják ellátni a feladatot.

Csoknyai István beszélt arról is, hogy nagy fiatalításra nincs lehetőség, mindenkire szükség van, hiszen a legjobb kerettel kell nekivágni a vb-nek.

Ljubomir Vranjessel októberben bontott szerződést a magyar szövetség, miután a Veszprémnél is felmentették a munkavégzés alól. A két októberi Európa-bajnoki selejtezőre Csoknyai Istvánt kérték fel, és irányításával a szlovák és az olasz csapatot is 30-22-re győzte le a magyar válogatott.

További részletek hamarosan.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »