Eddig nem vetített filmeket láthat a közönség

A sorozat a chilei Pablo Larraín El Club című filmjével indul, amely a Berlinálén 2015-ben elnyerte a zsűri nagydíját – közölték a szervezők.

A sorozat ötletgazdáinak – Donáth Péternek és Bognár Péternek – a célja egy olyan közönség kialakítása, amelynek folyamatosan gyűjthetik a világ különböző fesztiváljain bemutatott izgalmas kortárs filmeket, “megkerülhetetlen nagymesterek és egyéni látásmóddal rendelkező új alkotók munkáit”. Olyan filmeket akarnak bemutatni, amelyek moziban hatnak a legjobban, vagyis széles vásznon, jó hangminőséggel és közösségi élményként.

Az újdonságok mellett a szervezők igyekeznek majd az elmúlt évek legjobb, a magyar mozikból kimaradt filmjeit is bemutatni, valamint azokat az alkotásokat, amelyeket csak valamelyik streamszolgáltatón, vagy akár ott sem lehetett Magyarországon látni.

A neves chilei rendező, Pablo Larrain negyedik filmjében a fekete humor nyelvén beszél az egyházat ért botrányokról, a papok által elkövetett bűnökről, bűncselekményekről. A cselekmény Chile partjainál egy kisvárosban játszódik, ahol az addigi titkok, bűnök egyszer csak felszínre törnek.

Az alkotást 2016-ban Golden Globe-díjra is jelölték a legjobb idegen nyelvű film kategóriában.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »