Eddig 881-en jelentkeztek határvadásznak

Már több mint négyezren érdeklődtek a Belügyminisztérium Országos Rendőr-főkapitányságának határvadász toborzásán – számolt be az országos rendőrfőkapitány az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának csütörtöki ülésén.

Papp Károly elmondta: szeptember elsejétől szeptember 21. estig 4119-en érdeklődtek, és 881 ember be is nyújtotta pályázatát. Több megyében több száz toborzó rendezvényt tartottak mostanáig, s terveznek a következő időszakra is. Emellett Facebook-on és Twitteren is tájékozódhatnak az érdeklődők.

A jelentkezők átlagéletkora 28 év. A jelentkezőknek fizikai, egészségügyi, pszichológiai vizsgálatokon, továbbá pályaalkalmassági beszélgetésen is részt kell venniük. Akik valamennyi feltételnek megfelelnek, azoknál a Nemzeti Védelmi Szolgálat életvitel-ellenőrzést végez el – fejtette ki Papp Károly.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »