Eddig 2000 euró gyűlt össze a füleki Karolko javára

Eddig 2000 euró gyűlt össze a füleki Karolko javára

Izomgyengeséggel küzdő kisfiúért szerveztek sütivásárt Füleken. Két édesanya, Ottmár Csintalan Katalin és Mihály Katalin létrehozta a Jótékonysági licit Karolko Alexander Solovyért elnevezésű Facebook csoportot, ahol saját készítésű tárgyakat, kézműves termékeket és egyéb holmikat ajánlanak fel, amikre licitálni lehet. A befolyt összeg Karolkot segíti. Hogy még több embert bevonjanak a gyűjtésbe, a két anyuka úgy döntött, a korábbi sikereken felbuzdulva, ismét sütivásárt szervez.

Karolko 2016 augusztusában érkezett a világra. Születése után hypotómiát, azaz izomgyengeséget állapítottak meg nála, majd rá három napra termoregulációs (hőszabályozás) zavar lépett fel, vércukorszintje alig volt mérhető, és az életjelek is gyengültek. Az újszülöttgyógyászat intenzív osztályára került, ahol inkubátorba helyezték. Súlyosbította a helyzetet a magasfokú sárgaság is. Mindez kihatott a pszichomotorikus fejlődésére, ami lelassult.

A neurológiai vizsgálatokat követően rehabilitációs kezelésre jártak, melynek köszönhetően javult Karolko állapota: megtanult kúszni, ülni. Majd egy idő után a fejlődése újra leállt, ebben a szakaszban már testkoordinációs (egyensúlyvesztés) zavarok és beszédretardáció is fellépett. Mivel ezeket a zavarokat az ADELI központban tudják kezelni, ezért fontos, hogy újra részt vehessen az ottani kezeléseken. Ennek érdekében indult a gyűjtés. Karolko már a negyedik kisgyerek, akinek az anyukák segítenek.

– nyilatkozta Ottmár Csintalan Katalin.

Karolko gyűjtése tavaly karácsony előtt kezdődött, viszont a járvány miatt a csoport aktivitása egy időre leállt és áprilisban indult be ismét.

Hírdetés

– tette hozzá Mihály Katalin.

Karolko részére az adó 2%-nak felajánlását, illetve licitfelajánlást hirdettek, valamint sütivásárt is rendeztek. A célösszeg az ő esetében 2500 euró volt, a sütivásárt megelőzően 1700 eurónál tartottak. Szerencsére szombat délelőtt nagyon sokan adakoztak, sőt maguk a szervezők is sütöttek, illetve két cukrászda, a Monika és a Randevú is felajánlott több tálca süteményt.

A délelőtt során összesen 300 euró gyűlt össze Karolko részére, de a licit csak egy hét múlva zárul, ezért az összeg még nőhet.

Aki pedig anyagilag szeretne hozzájárulni a kisfiú gyógykezeléséhez, erre a számlaszámra utalva megteheti: SK90 5600 0000 0060 2934 6002.

Mivel a kisfiúnak sajnos vannak sorstársai, ezért hamarosan ismét új beteg gyermek részére indul a gyűjtés és a licitálás.

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »