Ecclestone: ez sz.r volt!

Ecclestone: ez sz.r volt!

Noha sokan megjósolták az új időmérős rendszer bukását, a Forma-1 ausztrál idénynyitóján mégis ez alapján rendezték a szombati kvalifikációt. Látva a kialakult káoszt, már a változások szószólója, maga Bernie Ecclestone sem titkolta csalódottságát.

Ahogy arra számítani lehetett, hatalmas káoszt okozott a március elején elfogadott új időmérős rendszer az F1 ausztrál idénynyitóján. Egyrészt messze nem volt a pályán annyi autó, amennyit a szabálymódosítók reméltek, másrészt igen hamar kiderült, az új kvalifikáció sem a kiscsapatokat pártolja, így az esély egy izgalmas rajtrács kialakulására szinte a nullával egyenlő.

Maga a változtatások szószólója, Bernie Ecclestone – noha nincs jelen Ausztráliában – a televízión követte nyomon az időmérőt, így láthatta, miként bukik meg már az első alkalommal az új rendszer. Persze ebből is jól jöhet ki a brit milliárdos, ugyanis ő nem ezt, hanem a fordított rajtrács bevezetését szerette volna elérni.

– Néztem az edzést, és bevallom, nem voltam túl lelkes miatta. Hogy őszinte legyek, ez elég sz.r volt. De most már nincs visszaút, amíg nem változtatjuk meg a szabályokat ismét, ez marad. A módosításról viszont reményeim szerint már az első áprilisi futam helyszínén, Bahreinben tárgyalhatunk – fogalmazott az Autosport riporterének kérdésére Ecclestone. Hozzátette, ha visszatérnek a régi rendszerhez, akkor – majdnem mindig – Mercedes első sor lesz, ám most Melbourne-ben kiderült, az új szabályok sem tudtak ezen változtatni. Ecclestone már kész az új ötlettel.

– Menjen az eredeti kvalifikációs rendszer, ami tavaly volt, de az utolsó verseny eredményét alapul véve a győztes több másodpercet vagy tizedmásodpercet kapjon pluszban az időmérős eredményéhez. Ezzel talán a hatodik-hetedik legjobb kerülne az első rajtkockába, így legalább fél futam erejéig jó versenyt eredményezne – árulta el az F1 ura.

Hogy a nagyfőnök ötlete milyen sikert aratna a sportágban, egyelőre nem tudni, ám a mostani szabály ellen szinte minden versenyző ágál. Sebastian Vettel (Ferrari) kijelentette, előre megmondták, ez lesz az egészből, de nem hallgattak rájuk.

– Az eleje eléggé őrült volt, hiszen mindenki kiment, hogy gyors kört fusson, de ez igazából értelmetlen, hiszen később is lenne még erre idő. Vélhetően a nézők szerint sem ez lenne a helyes irány, hiszen nem láthatnak autókat a pályán. Biztosra veszem, hogy ez a rossz út – panaszkodott a négyszeres világbajnok.

Maga a pole-t megszerző Lewis Hamilton (Mercedes) szerint is megbukott az új rendszer, és úgy véli, vissza kellene térni a régi időmérős szabályokhoz. Csapattársa, Nico Rosberg viszont csak részben lépne vissza, szerinte a régi Q3-at kellene az új rendszerrel összehozni. Ugyanakkor Fernando Alonso (McLaren) és más kiscsapatok pilótái egy másik gondra is felhívták az illetékesek figyelmét.
–Talán adnunk kellene egy kis időt ennek a szisztémának, azt viszont igazságtalannak érzem, hogy nekünk például két szett szuperlágy abroncsot kellett elhasználnunk a Q1-ben, és így csak egy maradt a Q2-re. A legjobbaknak nem kell két szettet használniuk. Talán fordítva kellene mindez, ahogy azt a MotoGP-ben láttunk tavaly, a gyengébbek kaphatnának extra lágy szetteket az időmérőn – közölte a kétszeres világbajnok spanyol pilóta.

Egyedül egyvalaki nem volt hajlandó törni magát, hogy izguljon az új szabályok miatt kialakult anomáliákon.

– A véleményem? Számít az? A szabályok azok szabályok. Most ezek a szabályok, nem rajtunk múlik – közölte a Ferrari finn világbajnoka, Kimi Räikkönen.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »