E héten megismerjük a Nobel-díjak nyerteseit

E héten megismerjük a Nobel-díjak nyerteseit

Október 3. és 10. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként ma az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.

Kedden a fizikai, szerdán a kémiai Nobel-díj kitüntetettjeit ismerteti a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. Idén is az esélyesek közé sorolják Karikó Katalin biokémikust, kutatóbiológust, a koronavírus elleni mRNS-alapú vakcina egyik fejlesztőjét.

A hagyományoknak megfelelően csütörtökön hirdetik ki az irodalmi kategória nyertesét, ezt a díjat a Svéd Akadémia ítéli oda.

Hírdetés

A lehetséges díjazottak listáján olyan irodalmi óriások szerepelnek, mint az indiai születésű Salman Rushdie vagy a japán Murakami Haruki, a kenyai Ngugi Wa Thiong’o és a francia Annie Ernaux, de Nádas Pétert és Krasznahorkai Lászlót is évek óta a várományosok között emlegetik.

A díjakat, amelyek mellé 10 millió svéd korona jár, a szokásoknak megfelelően az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják át.

Vidar Helgesen, a Nobel Alapítvány igazgatója szerint „a különböző Nobel-díjak alapjául szolgáló értékek a mai világban aktuálisabbak, mint valaha”.    

„A Nobel-bizottságok Alfred Nobel végakaratára alapozzák döntésüket, és azt keresik, hogy ki járult hozzá a legjobban az emberiség javához az elmúlt év vagy évek során. A válságok ellenére továbbra is ez a legfőbb vezérfonaluk” – fűzte hozzá Helgesen.     A Nobel-díjakat és a díjazottakat az alapítvány igazgatója fontos inspirációs forrásnak tartja a fiatalabbak számára, mivel „fantasztikus szimbólumot és valós példát jelentenek arra, hogy az emberek valóban képesek megváltoztatni a történelem menetét”.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »