Dzsihadisták hozzátartozóit szállították haza a németek Szíriából

Dzsihadisták hozzátartozóit szállították haza a németek Szíriából

Németország az Iszlám Állam terrorszervezethez csatlakozó nyolc nőt, továbbá 23 gyereket szállított haza Észak-Szíria kurd ellenőrzés alatt álló részéből – jelentette be a német külügyminisztérium csütörtökre virradóra.

A Heiko Maas külügyminiszter által jegyzett közlemény szerint a gyerekek, akik közül többen rossz egészségi állapotban vannak, nem tehetnek a helyzetükről, a nőknek viszont felelniük kell a törvény előtt cselekedeteikért.

Hírdetés

A minisztérium bejelentette azt is, hogy a műveletet amerikai katonákkal közösen hajtották végre, és több nőt őrizetbe vettek. Berlin legutóbb decemberben – Finnországgal közösen – szállított haza öt nőt és 18 gyereket Szíriából.

Az Iszlám Állam terrorszervezet bukása óta a Szíriában aktív kurd milíciák többször felszólították a nyugati államokat, hogy szállítsák haza a térségben fogva tartott állampolgáraikat, segélyszervezetek pedig felhívták a figyelmet a kurd ellenőrzésű táborokban uralkodó rossz körülményekre is.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »