Durván visszaesett a török turizmus

Durván visszaesett a török turizmus

Nem volt véletlen Recep Tayyig Erdogan török államfő hirtelen bocsánatkérése Moszkvától. A törökországi idegenforgalom ugyanis a 1994-es szintjére zuhant: májusban 34,67 százalékkal kevesebb külföldi turista érkezett az országba, mint 2015 azonos hónapjában.

 

A török idegenforgalmi minisztérium  kimutatás szerint májusban összesen 2,49 millió külföldi érkezett Törökországba, míg egy éve 3,80 millió. A 2016. áprilisi számhoz képest a nyár közeledtével növekedés tapasztalható, a múlt havi adat 1,75 millió volt. A török vendégforgalom nagy részét korábban az orosz és a német turisták jelentették, akik száma májusban 91,82, illetve 31,50 százalékkal zuhant.

 

A legújabb adatok azért figyelemreméltóak, mert Törökország minden évben május és október között könyveli el turisztikai bevételeinek mintegy 70 százalékát – írta kedden a Hürriyet című török napilap internetes oldalán. Az újság arra hívta fel a figyelmet, hogy európai viszonylatban a nyári előzetes foglalások számában 40 százalékos a csökkenés.

 

A törökországi turizmust az Oroszországgal tavaly novemberben kialakult feszült viszonyon túl az veti vissza ennyire, hogy az utóbbi időben több terrortámadás is történt. Csak az ország turisztikai központjának számító Isztambulban az idén már három öngyilkos merényletet követtek el.

 

Januárban tizenkét német turista vesztette életét, amikor az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet egyik terroristája felrobbantotta magát a történelmi városnegyed részét képező Sultanahmet téren, márciusban pedig három izraeli és egy iráni állampolgár halt meg az IÁ egy hasonló akciójában a metropolisz sétálóutcájában, az Istiklal sugárúton.

 

Június 7-én a belváros Vezneciler kerületében a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezetből kivált Kurdisztáni Szabadság Sólymai (TAK) nevű szélsőséges kurd csoport hajtott végre autóba rejtett pokolgéppel öngyilkos merényletet a készenléti rendőrség két kisbusza mellett. Tizenegy török vesztette életét a támadásban, további harminchatan pedig megsebesültek.

 

Ezeket megelőzően jutott mélypontra Ankara és Moszkva közötti diplomáciai kapcsolat is, miután a török légierő tavaly november 24-én – légtérsértésre hivatkozva – lelőtt egy Szíriában harci szolgálatot teljesítő SzU-24-es orosz vadászbombázót. Az eset nyomán Moszkva gazdasági és vízumügyi szankciókat vezetett be Ankara ellen.

 

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn levélben bocsánatot kért Vlagyimir Putyin orosz elnöktől az incidens miatt. Erdogan később, az esti böjttörő vacsorán tartott beszédében reményét fejezte ki, hogy “Ankara és Moszkva viszonya mihamarabb rendeződik, mivel a jelenlegi helyzet mindkét fél számára káros”.

 

MTI

Nyitókép: BBC.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »