Dübörög a migránsturizmus – gombaként szaporodnak a menekülttáborok Görögországban

Négy újabb menekülttábor építését tervezik Szaloniki körül, hogy fokozatosan felszámolhassák a görög-macedón határon kialakult hevenyészett sátortábort Idomeninél – közölte szerdán a menekültkérdéssel foglalkozó görög válságstáb szóvivője.

Jorgosz Kiricisz szerint négy területet jelöltek ki eddig az észak-görögországi város körül: két régi gyárépületet, egy korábbi szállítmányozási vállalat, illetve egy raktár területét. A válságstáb adatai szerint a migránsok által használt balkáni útvonal lezárását követően mintegy 54 ezer menekült rekedt Görögországban, múlt heti közlések pedig arról szóltak, hogy 10 500-an vesztegeltek Idomeninél.

Kiricisz szerint az athéni kormány abban reménykedik, hogy az elkövetkező tíz napban legalább 4500 menedékkérőt szállíthatnak meglévő és újonnan épített menekülttáborokba. A nap folyamán a görög hatóságok öt nyelven megfogalmazott röplapokat osztogattak az idomeni sátortáborban, és ezeken arról tájékoztatták az ott lévőket, hogy a macedón határt nem fogják megnyitni előttük. Emellett az improvizált sátortábor felszámolását helyezték kilátásba, felszólítva az embereket, hogy költözzenek át a közelben lévő – a hatóságok által épített – menekülttáborokba. A görög állami rádió szerint a hatóságok ezekben elszállásolt bevándorlókkal mentek ki a helyszínre, hogy meggyőzzék az Idomeniben vesztegelő társaikat: jobbak a körülmények az állami fenntartású menekülttáborokban.

A bevándorlás szintje továbbra is alacsony az utóbbi hónapok adataihoz képest, a válságstáb szerint csupán 62 migráns érkezett az elmúlt 24 órában Törökországból az égei-tengeri görög szigetekre.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »