DTCS-re vonatkozó 1947. évi térkép – Széchenyi Vízi Emléktúrákra

Péteri László összeállítása:

– a DTCS-re vonatkozó 1947. évi térkép, és a Csongrádi torkolatot tartalmazó nyomvonal-terve (forrás: Lampl Hugó-Hallósy Ferenc, DTCS 1947.)

– a Széchenyi Vízi Emléktúrákra (I-IV) vonatkozó összeállítást – az elérhető videókkal és a 2017.05.18-i, párizsi koszorúzások emlékképeivel és a rövid videóval kiegészítve

Reális zöldek kiegészítése:

A Magyar Tudományos Akadémián 2008. szeptember 25-én „Új kihívások és lehetőségek a mezőgazdaságban” címmel konferenciára kerül sor.

A konferencián Kajner Péter is szóhoz jutott.

Kajner Péter, Élőlánc Magyarország elnökségi tagja szerint nincs szükség a Duna-Tisza csatornára.

Hírdetés

1947-ben a kisgazda kormány idején „A Duna-Tisza csatorna” címmel a Magyar Földmívelésügyi Miniszter megbízásából Lampl Hugó, az Országos Öntözési Hivatal elnöke és Hallóssy Ferenc, a Földmívelésügyi Minisztérium Vízügyi Műszaki Főosztályának főnöke készített összeállítást. Az összeállítást az Egyetemi Nyomda 1947-ben adta ki.

Az összeállítás a csatorna története és irodalma, az idők folyamán készült fontosabb tervek leírása és kritikai összehasonlítása, valamint a kivitelre elfogadott általános terv ismertetés tartalmazza.

Az összeállítás elé ajánlást Tildy Zoltán, köztársasági elnök írt.

Tildy Zoltán, köztársasági elnök ajánlása:

„Nagyra hivatott ez a nemzedék, mert nemcsak egy romba döntött országot kell újjáépítenie, hanem századok elsikkadt országépítő terveit is megvalósíthatja, ha minden erejét összefogva, hozzá tud nőni hatalmas feladataihoz. Az elmúlt száz év nagyszerű tervei közül is messze kimagaslik Széchenyi gyönyörű álma: a Duna – Tisza csatorna megépítésének a terve. Legyen ennek megvalósítása az egész nemzet ügye. Nagy korszakok így térnek vissza nagy alkotásokban.”

I II III IV SzĂŠchenyi VĂ­zi EmlĂŠktĂşrĂĄk 2017 PĂĄrizs[1]RZK PL YouTube VideĂłk Internet Linkek by ReĂĄlzĂśldek ReĂĄlis ZĂśldek Klub on Scribd


Forrás:realzoldek.hu
Tovább a cikkre »