Drogprevenciós programsorozat indul Újbudán

„Tudatos szülő, tiszta gyermek – Drogprevenció Újbudán” címmel formabontó rendezvénysorozat indul február 22-én a kábítószer-fogyasztás önsorsrontó hatásairól, valamint a szülők felvilágosult és tudatos viselkedéséről gyermekük szerhasználatának megelőzése érdekében.

A programsorozat a drogprevenció területén hiánypótló, mivel abból indul ki, hogy a szerhasználat következmény, oka pedig sok esetben a család nem megfelelő működésében keresendő. A rendezvénysorozat célja, hogy specifikus ismereteket adjon át a családoknak, ezzel is fejlesztve a szülői készségeket, erősítve a családi rendszert annak érdekében, hogy megelőzzék a gyerekek drogfogyasztását.

A programsorozat nyitó előadása február 22-én lesz 18 órától, a B32 Galéria és Kultúrtérben (Budapest, XI. kerület, Bartók Béla út 32.), amelyen Zacher Gábor toxikológus beszél a 2017-es droghelyzetről, valamint a szülők felelősségéről, példamutatásuk fontosságáról.

A rendezvénysorozat következő alkalmán, amit a Szülők Háza szervez, szó lesz arról, hogy a szülők gyermekük születésétől fogva hogyan csökkenthetik a negatív függés kockázatát, miként ismerhetik fel a rossz tendenciákat, a negatív függés jeleit, és mely segítő szakmai szervezetekhez fordulhatnak.

A szenvedélybetegség soha nem csak az egyént, a függőt érinti, hanem hatással van a családtagokra, a munkavégzésre, a társadalmi életben való részvételre is. Ezt a folyamatot mutatják majd be a programsorozat keretében a Katolikus Karitász RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálatának munkatársai.

Szóba kerül az is, hogy bátran szembe kell néznie a szülőknek a szerhasználat témájával. A Családbarát Akadémia előadásán a szakemberek a várható kérdésekre készítik fel a szülőket, támogatva őket a probléma korai felismerésben.

A BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai betekintést nyújtanak majd a szülőknek a szerhasználattal összefüggésben végzett munkájukba. Szakembereik a szülőkre partnerként tekintenek, így közösen szeretnének küzdeni a droghasználat ellen.

A rendezvénysorozat végén, Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata májusi gyermeknapi rendezvényén elmaradt kérdéseikre kaphatnak választ az érdeklődő szülők.

A program részleteit a rendőrkapitányság munkatársai mellett olyan szervezetek szakemberei dolgozták ki, akik tapasztalataikkal, tudásukkal ezen a területen is eredményesen segítik a családokat. Így a helyi önkormányzat együtt dolgozik a program megvalósításán a Szülők Háza – Újbuda Bölcsője Családi Központ és Játszóházzal, a Katolikus Karitász RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálatával, a Családbarát Akadémiával és a BRFK újbudai kapitányságával.

A rendezvénysorozaton való részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött. További információ és jelentkezés az önkormányzat honlapján.

A rendezvénysorozat családbarát, így a szervezők a programok idejére játszósarokkal várják a gyerekeket. Emellett akadálymentesített helyszíneken zajlik, az infokommunikációs akadálymentesítésben a Híd Jelnyelvi Tolmácsszolgálat jeltolmácsai biztosítják a hallássérült vendégek számára a hangzó szöveg megértését.

Forrás: Katolikus Karitász

Fotó: „Tudatos szülő, tiszta gyermek – Drogprevenció Újbudán” program Facebook-oldala

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »