Drasztikus drágulás a hazai fesztiválokon

Drasztikus drágulás a hazai fesztiválokon

Van, ahol a duplájára emelték a belépők és bérletek árát a Covid előttihez képest.

A magyarországi nyári fesztiválok jegy- és bérletárai jelentősen emelkedtek az idei szezonra, a normál árú bérletek többsége 34–45 ezer forint között van, a Szigetre pedig majdnem annyiba kerül a napijegy, mint egyes fesztiválok bérletei – derül ki a Telex összeállításából.

130 ezer forint idén a legdrágább magyarországi fesztiválbérlet, ez az augusztusi Sziget hat napjának az ára, ött évvel ezelőtt 89 900 forint volt a normál árú Sziget-bérlet, vagyis öt év alatt nagyjából 45 százalék volt a drágulás. Az utolsó, 2019-ben tartott fesztivál 110 ezréhez képest csaknem 20 százalékkal nőtt az ár. Ezzel a Sziget a legdrágább, mégis a legkisebb mértékben dráguló magyarországi fesztiválok közé tartozik.

A legdrágább fesztiválok azok, amelyek a legkisebb mértékben emelték az áraikat az elmúlt öt évben. A Balaton Soundra például a legkedvezményesebb elővételes bérlet csak 10 százalékkal került többe, mint 2017-ben – igaz, így is 63 990 forintot kellett érte fizetni –, és olcsóbb, mint 2018-ban vagy 2019-ben.

Öt év alatt a napijegyeinek árát 50 százaléknál kisebb mértékben csak a Sziget–Volt–Sound-trió, illetve az EFOTT és a Fishing emelte. A bérletek legkevésbé a Szigetre, a Soundra és Művészetek Völgyébe drágultak. A Volt bérletárai viszont nagyon megugrottak: a csaknem 60 ezer forintos early bird és a 79 990 forintos normál árú bérlete is nagyjából kétszer annyiba került, mint a 2019-es.

Napijegyek

Hírdetés

Fesztivál Ár forintban
Művészetek Völgye 7000
Fishing on Orfű 9990
Kolorádó 13 900
EFOTT 15 490
Campus 15 990
Bánkitó 17 500
SZIN 19 000
Volt 19 990
Balaton Sound 26 900
Sziget 28 000–32 000

Bérletek


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »