Dragnea ismét a vásárhelyi katolikus iskola megalapítása mellett érvelt

Dragnea ismét a vásárhelyi katolikus iskola megalapítása mellett érvelt

Ismét a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium megalapítása mellett érvelt Liviu Dragnea, a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, aki értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy egyesek továbbra is ellenzik a tanintézet megalapítását.
A politikus pénteken nyilatkozott a kérdésről. Az Agerpres hírügynökség szerint a képviselőház elnöki tisztségét betöltő politikus elmondta: nem lát semmilyen problémát az iskola megalapításában, és úgy vélte, ez a téma el van túlozva.

Liviu Dragnea megállapította: egyesek továbbra is olajat akarnak önteni a tűzre, miközben mindenki el akarja oltani a lángokat.

Ezzel arra utalt, hogy ellenzéki román pártok kifogásolták az iskola megalapításáról szóló törvénytervezetet, s ezzel sokak szerint csak növelik a feszültséget.

A képviselőház elnöke szerint az a valós probléma, amely Ukrajnában állt elő, ahol az oktatási törvény módosításával jelentősen korlátozták a kisebbségek nyelvén való oktatást, és ez az intézkedés az ott élő, román nemzetiségű gyermekeket is érinti. „Miért van az, hogy mi követelhetjük a jogainkat, de másoknak itthon nem akarjuk megengedni ugyanezt?” – tette fel a kérdést Dragnea.

A bukaresti képviselőház csütörtökön megszavazta a helyi hatóságok által felszámolt marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról rendelkező törvénytervezetet, amelyet az RMDSZ terjesztett a parlament elé. A törvénytervezet szerint az iskola önálló jogi intézményként fog működni azokkal a már korábban elindult osztályokkal, amelyeket – a 2015-ös iskolaalapítás törvényességét megkérdőjelező ügyészségi eljárás nyomán – a tanfelügyelőség a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz sorolt. A képviselőház ahhoz is hozzájárult, hogy az újraalakuló tanintézmény felvegye az 1948-ban államosított jogelődje által használt II. Rákóczi Ferenc gimnázium nevet.

Hátráltatja viszont az iskola ügyének rendezését, hogy Klaus Johannis államfő csütörtökön visszaküldte megfontolásra a parlamentnek  az oktatási kerettörvény két hete elfogadott módosítását, amely megteremtette volna a jogi feltételét annak, hogy a parlament törvénnyel alapítsa újra a helyi hatóságok által felszámolt magyar tannyelvű marosvásárhelyi római katolikus gimnáziumot. A marosvásárhelyi katolikus gimnázium helyzetének rendezéséhez Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetését követően, szeptemberben ígért politikai támogatást Liviu Dragnea PSD-elnök.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »