Dráfi Mátyás színművész-rendezőt a Magyar Kultúra Lovagjává avatják

Dráfi Mátyás színművész-rendezőt  a Magyar Kultúra Lovagjává avatják

Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas érdemes művészt, színész-rendezőt a napokban a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetéssel ajándékozták meg. Az indoklás szerint: „A magyar kultúra és színházművészet határokon átívelő műveléséért és terjesztéséért“. A művész ebben az évben tölti be 80. életévét, aki a Magyar Kultúra Napján, 2022. január 22-án veszi át az elismerést Budapesten.

Dráfi Mátyás hat évtizede a  felvidéki magyar hivatásos színjátszás legjelentősebb művészegyéniségeinek egyike, aki nemcsak a felvidéki magyar művészi értékek népszerűsítése terén ért el komoly eredményeket, valamint szakmai és közönségsikereket, hanem az egyetemes magyar színházművészet, előadóművészet és irodalom határokon átívelő népszerűsítése terén is. Ezt bizonyítja az, hogy a kelet-közép-európai és nyugat-európai országoktól kezdve a Kárpát-medence magyarok által lakott vidékein vendégszerepelt önálló előadóestjeivel, illetve az általa rendezett színházi előadásokkal.

1942. november 17-én született Galántán. Alap- és középiskolai tanulmányait Pozsonyban végezte, majd a komáromi általános középiskolában érettségizett 1959-ben. Ugyanebben az évben felvételt nyert a pozsonyi Szépművészeti Főiskola színész szakára, ahol 1965-ben szerzett diplomát. Közben – 1957 és 1965 között – az Ifjú Szívek felvidéki magyar dal- és táncegyüttes énekkarának tagja, konferansziéja és szólistája volt. 1959-ben került a komáromi Magyar Területi Színházhoz (MATESZ) – ma: Komáromi Jókai Színház –, ahol Viktor Rozov „Boldogság, merre vagy?” című darabjában debütált. Az azóta eltelt évtizedek alatt több mint 200 szerepet alakított, beleértve kassai Thália Színházban, a komáromi Teátrum produkcióiban, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a győri Nemzeti Színházban, a budapesti Vígszínházban és a Bárka Színházban, a Komáromi Lovas Színházban, valamint a budapesti szlovák színházban játszott szerepeit is. 1969-től 1971-ig a Magyar Területi Színház igazgatójaként is működött.

A nyolcvanas évek elején dolgozott a komáromi Járási Művelődési Központ művészeti szakelőadójaként, 1982-től pedig a pozsonyi Szépművészeti Főiskola Színházi Karán magyar színpadi beszédet és előadóművészetet tanított – színészi munkája mellett. Az elmúlt évtizedekben a Felvidék számos magyar kulturális rendezvényének rendszeres versmondója, konferansziéja, előadóművésze. A felvidéki magyar műkedvelő színjátszás és előadóművészet szakmai segítője, a különböző vers- és prózamondó versenyek, művészeti fesztiválok állandó szaktanácsadója és bíráló bizottsági tagja, elnöke. A Kárpát-medencei magyar hivatásos színművészek versmondó-versenyének, a Versünnep bíráló bizottsági tagja is volt. Mindemellett színművészeti egyetemi hallgatók három vizsgafilmjében segédkezett.

A Magyar Területi Színház, majd annak jogutódja, a Komáromi Jókai Színház egykori tagja, jelenleg nyugalmazott színművész-rendező. 2001-ben alapító tagja volt és azóta meghatározó művészegyénisége a TEÁTRUM Színházi Polgári Társulásnak, mint felvidéki tájoló színháznak, ahol jelentős szerepeket alakít, rendez, s egyben a társulat vezetője.

Hírdetés

Pályája során állandó vendégszereplője volt a pozsonyi magyar rádió hangjátékainak, és önálló előadóestjeiből a rádió rendszeresen sugároz részleteket. Az elmúlt évtizedek alatt több magyar, szlovák és cseh, illetve kooprodukciós filmben szerepelt. Az elmúlt évtizedekben több hanghordozója, lemeze jelent meg.

Dráfi Mátyás több rangos kitüntetés birtokosa, mint például:

a Szlovák Színművészeti Szövetség nívódíja Lucifer szerepének alakításáért (1975), Érdemes művész (Csehszlovákia, 1985), A legjobb férfialakítás díja (Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda – Ébert Tibor: Esterházy – a Főszínész – szerepének alakításáért (1992), Nyitott Európáért Díj (Márai Sándor Alapítvány, 1998), Életműdíj (Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda, 1998), Egressy Gábor-díj (szlovákiai magyar színházlátogatók és színházi szakemberek díja, 2001), Jászai Mari-díj (Magyar Köztársaság – Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, 2001), a Szlovák Köztársaság Kormányának Ezüstplakettje (2002), Pro Urbe Díj, Komárom város díja (2003), Szlovákia Színművészei Szövetségének Életmű-díja (2004), a Szlovák Köztársaság elnökének Pribina-keresztje (2006), Nyitra megye kitüntetése: az év legjobb kulturális dolgozója (2014), Komáromi Jókai Színház – Örökös Tag (2014), Pro Probitate-díj (2014), Kulcsár Tibor-díj (2015), a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje (2017), Ex Libris Díj (2019), „Hit és hűség-díj“ – a Sinkovits Imre emlékére alapított díj (2019).

Dráfi Mátyás komoly szakmai tudást hordozó életművével jelentős mértékben gazdagította és gazdagítja ma is magyar kulturális örökségünket. Erénye: tisztelet és alázat az egyetemes magyar színházművészet és előadóművészet ügye iránt.

Tarics Péter


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »