Dr. T. Túri Gábor: Várakozás a népszavazás reggelén

 

Vannak helyzetek az ember életében, amikor nincs más lehetősége, csak várni és imádkozni, hogy valami, amit jónak és szükségesnek érez úgy történjen, úgy alakuljon, ahogy azt szeretné.

Ugyanígy van ez egy ország életében is.

Ezek a helyzetek azonban sokszor mégsem úgy alakulnak, ahogy azt szeretnénk, ahogy azt szerettük volna.
Nyilván imádkoztak akkor is, ami előtt az ún. „Tanácsköztársaság” hatalomra került. Imádkoztak akkor is a jóindulatú emberek, ami előtt Trianonban az országunkat megcsonkító döntés megszületett. Akkor is, amikor kiküldtük – mert ki kellett küldenünk – a II. Magyar Hadseregünket az orosz télbe, hogy ott pusztuljon. Imádkoztak azelőtt is, amikor a háború utáni választásokat a kommunisták álnok csalással megnyerték és az országot ismét a kommunista diktatúrába taszították…

De imádságos várakozással voltunk akkor is, amikor 1989-ben mindez megváltozott az országunkban… Imádkoztunk akkor is, amikor az ország lakossága kétharmados többséggel megválasztotta vezetőit.
És imádkozunk most is, amikor majd a szavazócédulák összeszámlálására várakozunk. Most is, amikor az ország lakosságának döntési lehetősége van a migránsok befogadásáról, vagy azok elutasításáról határoznia. Amikor arról szavazhatunk, hogy maradjon- e valami szabad döntési lehetősége országunknak a brüsszeli autokraták határozataival szemben… Hogy mi dönthetünk a jövőben az országunkat érintő kérdésekről, vagy mások döntenek majd helyettünk.

Minden épeszű ember tudja erre a választ, mégis vannak akik a megtévesztő plakátok és az álnok módon összeállított, hazug szólamok hatására, máshogy akarnak dönteni…

Ezért várakozunk, akik már szavaztunk, mert „ a kocka el van vetve”… És imádkozunk: Isten áld meg a magyart! Tégy csodát, állj mellé és segítsed őt!

Dr. T. Túri Gábor

The post Dr. T. Túri Gábor: Várakozás a népszavazás reggelén appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »