Dr. Erdő Péter bíboros úr az idei 1Úton zarándoknap fővédnöke

Dr. Erdő Péter bíboros úr az idei 1Úton zarándoknap fővédnöke

A Mária-út sok-sok szakaszán egy napon át tartó gyalogos zarándoklat indul a békéért augusztus 13-án, az 1Úton nemzetközi zarándoknapon. Az idei évben a fővédnökséget dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek vállalta.

„A fővédnökséget örömmel vállalom. Minden zarándoknak sok kegyelmet és örömet kívánok!” – fogalmazott levelében, melyet a Mária-út elnökéhez intézett.

„A szomszédban elhúzódó háború van, mindannyian érezzük káros, nyomasztó hatását. A háború a halál, a gonosz műve. A béke az élet. De mit tehetünk mi a békéért? Nagyon is sokat. Nem a háború a béke eszköze, hanem a megértés és a szeretet, amit az ima segít megteremteni. Ha sokan imádkozunk, hogy szűnjön meg a szükségtelen vérontás, annak lesz hatása” – tette hozzá Galgócziné Szabó Zsófia, a Mária Út Egyesület koordinátora.

Hírdetés

A korábbi évekhez hasonlóan minden zarándokszakasz kínál valami pluszt, ami igazodik a helyi közösség, az érintett terület lelki életéhez. Indul például kenus, illetve több kerékpáros szakasz is.

Csatlakozni szinte bárhol, bármikor lehet: az 1Úton Nemzetközi Zarándoknap egyik célja megmutatni, hogy itthon is lehet zarándokolni, mély tartalommal töltve meg a természetben eltöltött időt. A Mária-út vár mindenkit, aki bármelyik szakaszhoz szívesen csatlakozna augusztus 13-án, ezzel elősegítve a békét.

Hogy melyik útvonal esik hozzánk a legközelebb, és hogyan jelentkezhetünk, arra minden választ megtalálunk az 1Úton honlapján, a www.1uton.mariaut.hu-n.

(Sajtóközlemény/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »