Döntöttek a bölcsődékről, júniustól kinyithatnak a napközik is

Döntöttek a bölcsődékről, júniustól kinyithatnak a napközik is

Június 1-től működésbe léphetnek az iskolai étkezdék, valamint a 3 év alatti gyermekekkel foglalkozó intézmények, tehát bölcsődék is. Igaz, figyelembe kell majd venniük a Munkaügyi Minisztérium által kiadott irányelveket.

Az Oktatásügyi Minisztérium korábbi döntése értelmében június 1-től, ha a fenntartó úgy dönt, kinyithatnak az óvodák, a speciális nevelést igénylő óvodák, valamint az egészségügyi intézmények mellett működő óvodák is. Ugyancsak tárt karokkal várják a gyerekeket az alapiskolák, de csak az 1-5. évfolyamokba járók számára.

A speciális nevelést nyújtó alapiskolák előkészítő osztályai, valamint az 1-9. évfolyamok számára is megnyitnak, ahogy az egészségügyi intézmények mellett működő iskolák is mind a 9 évfolyam diákjainak oktatását elláthatják. Szintén kinyithatnak a napközik is.

Mehetnek oviba a gyerekek, de nem lehet ballagási ünnepséget tartani

Hírdetés

Június elejétől kinyithatnak a középiskolák és az iskolahálózatba besorolt nyelviskolák is . Előbbiek a komissziós vizsgák, nyelvvizsgák, felvételi vizsgák és záróvizsgák lefolytatására – például érettségi vizsga, záróvizsga, érettségi utáni záróvizsga, abszolvens vizsga, stb.; míg a nyelviskolák a saját nyelvvizsgáik lefolytatása céljából.

A rendelkezés értelmében kinyithatnak azok az intézmények, melyeket vállalkozói engedéllyel működtetnek hat évnél fiatalabb gyerekek számára, valamint gyerekek és fiatalok számára, ahol iskolán kívüli nevelő célú foglalkozásokat nyújtanak.

A Közegészségügyi Hivatal oldalán megtalálható, a tisztifőorvos által kiadott intézkedés itt olvasható el teljes terjedelmében.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »