Döntött az Ab, szeptemberben vagy októberben tartják meg a kvótanépszavazást

Döntött az Ab, szeptemberben vagy októberben tartják meg a kvótanépszavazást

Az Alkotmánybíróság (Ab) keddi döntésének következtében lesz népszavazás ősszel a kényszerbetelepítés ellen, a referendum kiírása és megszervezése elől minden akadály elhárult – mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján.

Az Ab kedden meghozott két határozata nem adott helyt a kormány által a betelepítési kvótáról kezdeményezett népszavazás ellen benyújtott négy indítványnak.

Tuzson Bence erre reagálva kifejtette: a kormány által kezdeményezett népszavazást baloldali politikusok – például Szanyi Tibor szocialista európai parlamenti képviselő és Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke – megtámadták, most azonban elhárultak az akadályok.

Az államtitkár közölte: a törvényi határidők alapján a referendum várhatóan szeptemberben vagy októberben lesz.

A kormány arra kéri a magyar embereket, mondjanak nemet a kényszerbetelepítésre – mondta Tuzson Bence, aki tudatta: a kabinet megkezdi a felkészülést a népszavazásra.

Szerinte egy ilyen szuverenitási kérdésben, nemzeti ügyben, amely száz évekre vagy akár örökre is megváltoztathatja Magyarországot gazdasági, kulturális és etnikai értelemben egyaránt, a magyaroknak kell dönteniük.

“Európát nem lehet a feje tetejére állítani. Európában a döntéseket elsődlegesen a nemzetek hozzák, és ezeknek a nemzeteknek a döntéseit hajtja végre Brüsszel, az Európai Bizottság, nem pedig fordítva” – fogalmazott a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, aki szerint “az igazság itt van, nálunk”, a kontinensnek ezen a felén.

A politikus arról is beszélt, hogy az Európára nehezedő migrációs nyomás nem csökken. Ezzel kapcsolatban jelezte, hogy a migránsok szétosztására vonatkozó tervek meghívót jelentenek azoknak, akik elindulnának Európa felé.

“A kényszerbetelepítést meg kell akadályozni, Brüsszelt e tekintetben meg kell állítani” – jelentette ki Tuzson Bence, aki azonban arra is számít, hogy újabb támadások lesznek Magyarországgal szemben.

A népszavazás sikerességét firtató kérdésre úgy válaszolt: “minél több ember foglal állást ebben a kérdésben, annál sikeresebb lehet ez a népszavazás”. Úgy is fogalmazott: akkor lesz sikeres a magyar referendum, ha annyian mennek el szavazni, hogy az összességében képes lesz az EU gépezetének megállítására.

Az államtitkárt kérdezték Portik Tamásnak, az Energol volt vezetőjének múlt heti vallomásáról is. Ezt úgy kommentálta: baloldali politikusok “belekapaszkodnak” egy bűnöző állításaiba, amelyek nyilvánvaló hazugságok.

A Jobbik politikai haszonszerzésről beszél a népszavazás kapcsán

Az Alkotmánybíróság elutasította a betelepítési kvótáról kezdeményezett népszavazás ellen benyújtott négy indítványt. Három indítvány a népszavazás kiírását elrendelő országgyűlési határozatot támadta, egy pedig a népszavazásra feltett kérdést megengedő kúriai döntést. Ezzel a döntéssel már nincs akadálya a népszavazás megtartásának.

Bár a Jobbik támogatta a népszavazást, a nemzeti néppárt szerint a kvótakérdés alaptörvénybe emelése minden tekintetben jobb megoldás lett volna, hiszen nem kerül pénzbe, valamint gyorsabb és biztosabb a kimenetele, mint a népszavazásé. Az erre kidobott pénzt többek közt az önálló határőrség felállítására is lehetne fordítani. A kormány azonban ezt az ésszerű javaslatot lesöpörte az asztalról, így vált teljesen egyértelművé, hogy a Fidesz-KDNP-nek a politikai haszonszerzés fontosabb, mint a magyar emberek biztonsága, nem a bevándorlás megállítása, hanem annak kampánycélokból történő gerjesztése az elsődleges – írja közleményében Mirkóczki Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője.

(MTI – Kuruc.info)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »