Döntött a Kolozs Megye Tanács: közel 1 millió lejt kapnak a magyar községvezetõk

Közel 5,2 millió lejjel egészítik ki a helyi önkormányzatok költségvetését – döntötték el Kolozs Megye Tanácsának keddi ülésén.

A mai ülésen a városok és községek büdzséjének kiegészítéséről is döntöttek, a testület a már folyamatban lévő projektek társfinanszírozására különített el pénzösszegeket. Az RMDSZ-frakció elsősorban a magyarlakta települések támogatására összpontosított, így minden magyar polgármester vagy alpolgármester számára biztosított a támogatás a településén folytatott munkálatokra.

„A költségvetés-kiegészítés minden évben egy kényes kérdés. Nekünk azért kell dolgoznunk, hogy a magyar emberek jobban éljenek. Ennek egyik eszköze, hogy odafigyelünk azokra a községekre, amelyeket magyar emberek vezetnek. Ezek a támogatások már megkezdett projektek befejezésére vagy folytatására célirányosan kiutalt összegek, tehát minden esetben a közösségek javára lesznek felhasználva. Megközelítőleg 950.000 lejt kapnak a magyar községvezetők, polgármesterek, alpolgármesterek” – mondta el Vákár István.

Az alelnök elmondta: az RMDSZ azért dolgozik, hogy a vidéken élő emberek életkörülményein javítson, hogy érdemes legyen itthon letelepedni, családot alapítani. „Támogatnunk kell az önkormányzatainkat, segítenünk kell a fejlődésüket, és ez által meg kell teremtenünk azokat a feltételeket, amelyek által a vidéki, az itthoni élet vonzóbb lesz, hogy minél több fiatal merjen itthon befektetni, jövőt formálni” – tette hozzá.

„Mi azért dolgozunk a megyei tanácsnál, hogy a helyi önkormányzatainkat megerősítsük, problémáikra megoldást találjunk, de sajnos, egyre többször ütközünk olyan problémákba, amelyeket nem lehet megoldani sem helyi, sem pedig megyei szinten. Ezért van szükségünk egy erős parlamenti képviseletre, azért, hogy Bukarestből segítsék a munkákat, támogassanak abban, hogy jobb életük legyen a magyar embereknek” – hangsúlyozta Vákár. (rmdsz tájékoztató)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »