Döntetlent játszott a Békéscsaba a Vasassal

A Békéscsaba döntetlent játszott a vendég Vasassal a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának keddi mérkőzésén.

A kezdés előtt a hétfőn elhunyt olimpiai bajnok labdarúgóra, Szarka Zoltánra emlékeztek a játékosok és a szurkolók.

Az első félidőben mindkét csapat előtt adódtak gólszerzési lehetőségek, de a legnagyobb helyzetek is kimaradtak, így a szünetig nem esett gól. A fordulást követően egy pontrúgás után előnybe került a Vasas – a menteni igyekvő Laczkó a saját kapujába juttatta a labdát –, s a hazaiak hiába dolgoztak ki több helyzetet is, a remekül védő Hermány sokáig az útjukat állta. A hajrá elején aztán Vaskó fejesgóljával összejött az egyenlítés, de úgy tűnt, nem tart sokáig az egyenlő állás, mert a középkezdés után szinte azonnal 11-eshez jutott a Vasas. Müller azonban a jobb kapufára vágta a labdát, s mivel a hátralévő időben már nem esett több gól, maradt a pontosztozkodás.

Az egyformán kiesés ellen küzdő két csapat így továbbra is azonos pontszámmal áll, a Vasas több győzelmének köszönhetően a még bennmaradó tizedik helyet foglalja el, a Békéscsaba a 11.

OTP Bank Liga, 31. forduló:

Békéscsaba 1921 Előre–Vasas 1–1 (0–0)
Békéscsaba, 3750 néző, v.: Karakó
gólszerzők: Vaskó (74.), illetve Laczkó (50., öngól)
sárga lap: Bényei (18.), Vaskó (57.), Punosevac (59.), Piermayr (72.), Ristevski (81.), illetve Novák (6.), Szivacski (29.), Ádám (79.), Müller (93.)


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »