Doni áttörés – emlékezzünk a magyar hősökre!

1943. január 12-én kezdődött meg a Don-kanyarban a szovjet áttörés. A Vörös Hadsereg offenzívája 12-én a reggeli órákban indult meg, -40 fokos hidegben, és az elhúzódó hősies utóvédharcokban a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg teljes széthullását okozta. A magyar csapatok szívósan ellenálltak, azonban az irgalmatlan orosz túlerő térdre kényszeríttette a honvédjeinket. A magyar katonák irreálisan hosszú, több mint 200 kilométeres frontvonalat kellett megtartaniuk. Mindezt nyári felszerelésben, ugyanis a téli hadfelszerelés nem érkezett meg, a német hadvezetés – a megállapodások ellenére – nem látta el a magyar csapatokat a beígért korszerű fegyverekkel, ráadásul szállítókapacitásukat sem bocsátották a katonáink rendelkezésére.

A kilátástalan helyzet ellenére a magyar honvédek az iszonyatos körülmények között több napon át keményen védekeztek, ezzel emberfeletti hőstettet hajtottak végre, de végül a kommunista hadigépezet maga alá gyűrte a Keleti Front védvonalát. A harcokban és a hosszú visszavonulás alatt 100-120 ezer magyar katona vesztette életét.

Mély főhajtással emlékezzünk a magyar Hősökre, akik bátorsággal, hősiességgel és helytállással teljesítették feladatukat.

Hírdetés

Emléktűz a pákozdi Doni Kápolnánál / Katonai Emlékpark Pákozd

fotó: fejer.hu


Forrás:kurultaj.hu
Tovább a cikkre »