Donald Trump kiállt a Brexit mellett

Donald Trump kiállt a Brexit mellett

MTI nyomán

A republikánusok várható elnökjelöltje, Donald Trump egy interjúban azt fejtegette, hogy Nagy-Britanniának “jobb lenne” az Európai Unión kívül.

A Fox televíziónak adott  pénteki interjújában a milliárdos üzletember ugyanakkor hangsúlyozta, hogy véleménye nem “ajánlás”, hanem csak “úgy érzi”, hogy a briteknek az Unióból történő kilépésre kellene szavazniuk a június 23-án esedékes referendumon.

“Személy szerint úgy gondolom, hogy az Egyesült Királyságnak jobb lenne az Európai Unió nélkül. De ezzel nem ajánlom mindezt, hanem csak így érzem, a döntést maguknak kell meghozniuk”

– fogalmazott.

Az üzletember hangoztatta, hogy jól ismeri a szigetországot, vannak beruházásai is ott.

Trump az európai menekültválságot “rettenetesnek” nevezte, és az Európai Uniót tette felelőssé azért.

A Brexit, vagyis Nagy-Britanniának az unióból történő esetleges kilépése foglalkoztatja az amerikai politikai életet. Barack Obama elnök áprilisban – amikor európai körútján látogatást tett Londonban is -, azt a véleményét fogalmazta meg, hogy Londonnak az unióban kellene maradnia, az uniós tagság ugyanis szerinte nagyobb szerepvállalást tesz lehetővé a világpolitikában is.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »