Donald Trump erős dollárt akar

Donald Trump erős dollárt akar

Donald Trump amerikai elnök erős dollárt akar, és megfontolná a visszatérést az ázsiai és csendes-óceáni szabadkereskedelmi övezetbe. Erről maga az elnök beszélt csütörtökön az amerikai CNBC televíziónak Davosban adott interjújában.

Donald Trump ismételten leszögezte: az „erős dollár” híve, mert meggyőződése szerint a dollár értékének „az ország gazdasági erején kell alapulnia, és mi olyan jól csináljuk, hogy országunk gazdaságilag ismét erős”.

„Végre erős dollárt akarok látni” – hangsúlyozta Trump, ellentmondva ezzel pénzügyminiszterének. Steve Mnuchin ugyanis még szerdán Davosban azt mondta, hogy a gyenge dollár híve, mert az jó Amerikának. Donald Trump ehhez hozzátette: a miniszter szavait szövegösszefüggéseiből kiragadva idézték.

http://mno.hu/

Trump interjújának sugárzása után a dollár jelentősen erősödött a New York-i tőzsdén.

Az elnök a CNBC-nek beszélt arról is, hogy megfontolná a visszatérést a Csendes-óceáni Partnerség (TTP) néven ismert szabadkereskedelmi övezetbe, legalábbis abban az esetben, ha „lényegileg jobb megállapodást” lehetne kikovácsolni, vagyis az Egyesült Államok számára kedvezőbb feltételekben állapodnának meg.

„A megállapodás szörnyű volt, a struktúrája szörnyű volt, ha alapvetően jobb lenne az egyezség, nyitott lennék a TTP-re” – fogalmazott Donald Trump.

Trump tavaly januárban jelentette be, hogy – választási ígéretéhez híven – kormányzata kivonul a 12 ország részvételével tartott TTP-tárgyalásokból. Az elnök ugyanis a szabadkereskedelmi megállapodásokat – a TTP mellett az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) – tette felelőssé az amerikai munkahelyek megszűnéséért. E megállapodásokkal szemben inkább a kétoldalú kereskedelmi egyezmények fontosságát hangsúlyozta.

Kedden Justin Trudeau kanadai kormányfő Davosban elmondta, hogy az ázsiai és csendes-óceáni országok újratárgyalták a TTP-t, és el is fogadták az új szabadkereskedelmi övezetről szóló megállapodást, immár az Egyesült Államok nélkül.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »