Donald Trump „befogadta Krisztust”

James Dobson, az amerikai evangéliumi keresztény felekezet egyik legbefolyásosabb vezetője szerint Donald Trump, a republikánusok várható elnökjelöltje nemrégiben „befogadta Krisztust”. Dobson erről egy pennsylvaniai lapnak adott, szombaton megjelent interjújában beszélt.

Az információ és az interjúban kifejtett vélemény nemcsak Dobson személye miatt érdekes – ő a „Fókusz a családra” nevű evangéliumi keresztény szervezet alapítója -, hanem azért is, mert az evangéliumi keresztények ötvenmillió lelket számláló csoportja nagyon befolyásos, és ha Trumpnak sikerült elnyernie rokonszenvüket és ezzel a szavazataikat is, ez jelentősen befolyásolhatja a novemberi elnökválasztás eredményét.

Trump a héten New Yorkban találkozott több száz evangéliumi keresztény vezetővel, és közülük sokan a támogatásukról biztosították a milliárdos üzletember elnökjelöltségét.

Dobson az evangéliumi keresztények egyik pennsylvaniai lapjának adott interjújában azt mondta: tudja, hogy Trump „befogadta Krisztust”, ismeri azt is, aki elvezette őt hozzá, és tudja azt is, hogy ez nemrégiben történt meg. „Azt nem tudom pontosan, hogy mikor, de nemrégiben. Én hiszek abban, hogy tényleg hitvallást tett” – fogalmazott Dobson.

Dobson, aki korábban nagyon kritikus volt Trumppal szemben, a New York-i találkozón változtatta meg a véleményét.

A Politico című lap birtokába jutott a találkozón készült egyik hangfelvétel, és a lap közzé is tette ennek egyik részletét. Ebben Trump így fogalmaz: „Keresztény vagyok, szeretem a kereszténységet, és az evangéliumi keresztények eddig hihetetlen támogatásukról biztosítottak engem…

Amikor azokban az államokban kampányoltam, ahol nagy többségben evangéliumi keresztények élnek, így például Dél-Karolinában, akkor sokan mondták, hogy ugyan, Trump ebben az államban nem fog győzni, s aztán nemcsak hogy győztem, hanem földcsuszamlásszerű győzelmet arattam”.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »