Donald Trump a sportvilággal sem tud szót érteni

Donald Trump a sportvilággal sem tud szót érteni

Donald Trump szerint a test egy elemhez hasonlatos. Ezt túl gyorsan lemerítené a sportolással, amely ráadásul ízületi problémákat is okozna. Az amerikai elnök ezért csupán golfozni hajlandó, de a G7-ek szicíliai találkozóján is golfautóban utazott, míg a többi országvezető végigsétált Taorminán. Az, hogy Trump nem szereti a sportot, még nem kellene azt eredményezze, hogy a sportolók se szeressék őt. Ám az amerikai elnök olykor idegengyűlölőnek bélyegzett retorikája sokak zsebében kinyitotta a bicskát.

Amerikában nem példa nélküli, hogy sportolók munkájuk során politikai állásfoglalást tesznek. Így volt ez például már 1968-ban is, amikor Tommie Smith és John Carlos atléták az olimpiai dobogó első és harmadik fokán állva egy-egy fekete kesztyűs kezüket felemelve hallgatták végig az amerikai himnuszt, felhívva a figyelmet a színes bőrű honfitársaikkal szembeni jogsértésekre. A Trump-korszak (ha az elnökválasztási kampányt is belevesszük) első igazán nagy nyilvánosságot kapó tiltakozása is a himnusszal kapcsolatos. Colin Kaepernick amerikaifocista tavaly nyáron előbb ülve, majd féltérdre ereszkedve hallgatta a himnuszt meccsei előtt.

A férfi szintén az afroamerikaiak elleni erőszakos rendőri cselekedetek miatt tiltakozott, de kiállása rendkívül megosztó lett. Sok amerikai szerint a himnuszt és az ország zászlaját politikai szimpátiától függetlenül meg kell tisztelni azzal, hogy feláll az ember. Sokan azonban egyetértenek Kaepernickkel, aki legutóbb azzal vétette észre magát, hogy elismerését fejezte ki Eminemnek. A rapper a minap egy négy és fél perces videóban osztotta ki Donald Trumpot, olyan kamikazénak nevezve az amerikai elnököt, aki nukleáris holokausztot is okozhat, legalábbis szerinte.

Kaepernick nem maradt egyedül, az elmúlt hetekben egyre több színes bőrű – és sok fehér – amerikaifocista ereszkedett fél térdre a meccsek előtt, kiváltva az elnök haragját. Trump szeptember 23-án egy nagygyűlésen ezt mondta: „Nem látnátok szívesen, hogy az egyik csapat tulajdonosa, amikor valaki tiszteletlenül viselkedik a zászlónkkal szemben, azt mondaná »Takarítsátok el azt a kurafit a pályáról! Ki van rúgva!«?” Állítása szerint biztosan lesz olyan klubtulajdonos, aki a tiszteletlenséggel együtt járó tiltakozásokat nem nézi majd jó szemmel. – Ő lesz a legnépszerűbb ember az országban – tette hozzá Trump.

http://mno.hu/

Nem véletlen, hogy éppen főleg az amerikaifocisták körében terjed e tiltakozás, hiszen a ligában játszó sportolók hetven százaléka afroamerikai. Hasonló arányok uralkodnak a kosárlabdaligában is, amelynek győztes csapata – mint minden évben – hivatalos volt egy látogatásra a Fehér Házban. Csakhogy a vizitet megelőzően a Golden State Warriors sztárja, Steph Curry közölte, Trump kimondott és ki nem mondott szavai miatt nem akar elmenni. A kosaras arra utalt, hogy bizonyos eseteket nem ítélt el az elnök korábban. Trump ennek hatására visszavonta a meghívást.

Kedden a hokiliga bajnoka volt hivatalos a Fehér Házban – a világ legjobb hokibajnokságában, az NHL-ben alig játszanak afroamerikaiak, nem is terjedt át ide a tiltakozáshullám. Trump arra használhatta volna a Pittsburgh Penguins látogatását, hogy javítson a sport világával ápolt kapcsolatain. – Igazi bajnokok vagytok, hihetetlen patrióták – mondta a hokisoknak az elnök, ami jól hangzik, de valójában baki. A Penguins 24 játékosából mindössze kilencen amerikai állampolgárok, a többiek kanadaiak, finnek, svédek, oroszok és németek, sokan közülük ideiglenes munkavállaló vízummal tartózkodnak az országban. Azaz rájuk nem illik a Trump által oly gyakran hangoztatott szlogen: Amerika mindenek előtt.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2017.10.12.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »