Dömötör Csaba: mindegy, hogy ki nyeri az ellenzéki maszkabált

Dömötör Csaba: mindegy, hogy ki nyeri az ellenzéki maszkabált

A mostani az országépítés időszaka – mondta az államtitkár.

Karácsony Gergely visszalépésével is Gyurcsány Ferenc diktálja a tempót a baloldalon – mondta a Magyar Nemzetnek Dömötör Csaba. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kifejtette: valójában mindegy, hogy ki nyeri az előválasztásnak nevezett „maszkabált”, mert a mindenkori politikai erőviszonyokat az határozza meg, hogy kinek hány képviselője van az Országgyűlésben. Márpedig az első fordulóban eldőlt, hogy a DK-nak lesz a legtöbb, remélhetőleg továbbra is ellenzékben – jegyezte meg. Ez azt jelenti, hogy a DK hozza majd meg a döntéseket, és mindegy, hogy kit raknak a kirakatba.

Bárhogy is legyen, a kirakatba állított szereplők mögött ugyanazok az arcok jelentkeznek a hatalomért, mint korábban – fogalmazott a politikus.

Márki-Zay Péterről úgy vélekedett: egy párt és képviselőtársak nélküli ember csak akkor lehet baloldali miniszterelnök-jelölt, ha megállapodik a baloldallal, és Márki-Zay ezt minden bizonnyal megtette. Hozzáfűzte, hogy

Hírdetés

bár Márki-Zay jobboldali politikusként határozza meg magát, ugyanakkor úgy viselkedik, olyanokat mond és úgy is cselekszik, mint egy baloldali politikus, és semmi köze a jobboldalhoz.

Dömötör Csaba hangsúlyozta, a kormány mindettől függetlenül teszi a dolgát; az a feladata, hogy erősítse az országot és újraindítsa a gazdaságot. Az ennek érdekében született döntések közül kiemelte, hogy biztosnak látszik a családi adó-visszatérítés, a zöldcsokkal tovább bővült az otthonteremtési program, jó esély van a kétszázezres minimálbérre is, és januártól a 25 év alatti fiataloknak nem kell majd személyi jövedelemadót fizetniük.

A kormány a járvány nehézségei ellenére is bizonyítani fogja, hogy a mostani az országépítés időszaka.

Tanuljunk ebből, és ne hagyjuk, hogy a baloldal az országgal is megtegye azt, amit a fővárossal! – figyelmeztetett Dömötör Csaba.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »