Dohánybolti rablásból fizette vissza az elsikkasztott pénzt

Gyorsított eljárásban állít bíróság elé a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség egy férfit, aki azért rabolt ki egy újbudai dohányboltot, hogy megtérítsen egy korábbi sikkasztásból származó kárt – közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.

Hírdetés

Azt írták: a megalapozott gyanú szerint a férfi – alkalmazottként – május elején majdnem 300 ezer forintot sikkasztott egy kelenföldi dohányboltban.
   
Mivel tettére fény derült, elhatározta, hogy kirabol egy másik XI. kerületi dohányboltot, ahol szintén dolgozott korábban.
   
A férfi május 11-én maszkot húzott, váltóruhát rejtett el a közelben, előkészített egy „zárva” feliratot tartalmazó papírlapot és két gyorskötözőt, majd úton a dohánybolt felé kesztyűt húzott.
   
A boltban lévő két alkalmazottat a rabló beterelte a raktárba, majd a bolt ajtaját kívülről bezárta, a kulcsot pedig a zárban hagyta – tették hozzá.
   
A dohányboltból 600 ezer forintot vitt el, a pénzből visszafizette az elsikkasztott összeget, a maradékot pedig elköltötte, illetve elrejtette.
   
A fővárosi rendőrök 10 órán belül azonosították és elfogták a férfit, és megtalálták a pénz egy részét is – írták.
   
A Budapesti XI. és XXII. Kerületi ügyészség a férfit az elfogásától számított 72 órán belül, még kedden, gyorsított eljárásban a Budai Központi Kerületi Bíróság elé állítja, rablás, sikkasztás és kétrendbeli személyi szabadság megsértése miatt.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »