Döbbenetes, hogy mennyire megfogyatkozik majd a magyarság

Döbbenetes, hogy mennyire megfogyatkozik majd a magyarság

2080-ra 8,7 millióan maradnak majd Magyarországon – írja a napi.hu az Eurostat előrejelzése alapján. Ez azért érdekes mert az ország népessége 2014. január 1-jén még 9 877 365 fő volt.

 

Az adatok szerint 2020-ra 63 ezer fő tűnik el ami megfelel egy Érd nagyságú település lélekszámának. 2040-ra – a 2014-es kiinduló állapothoz képest – már 377 ezer főnyi mínuszra számíthatunk. 2080-ra a lélektani határ átlépésre kerül; 9 milliónál kevesebb; 8,68 millió magyarországi lesz.

Tehát körülbelül két emberöltő, egészen pontosan 65 év alatt 13%-al, körülbelül 1,2 millió fővel csökken a népesség. Ráadásul gyorsulni fog a fogyás, hiszen az első 25 évben még csak 300 ezer ember hiányát mutatja az egyébként optimista statisztika.

Ugyanis ennél is pesszimistábbak a magyar kutatók. Az állami felügyelet alatt álló Központi Statisztikai Hivatalhoz (KSH) tartozó Demográfiai intézet három lehetősséggel számol 2060-ra. A legjobb esetben is négy év múlva, 2020-ra 9,55 millió magyarországi marad. 2060-ban a lakosság nem haladja meg 8,5 millió főt, de akár 6,5 millió főre is töpörödhet Magyarország népessége.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »