DK: Orbán saját döntése ellen írt ki népszavazást

DK: Orbán saját döntése ellen írt ki népszavazást

Orbán Viktor is megszavazta év elején az uniós menekültkvóta végrehajtását – erősítette meg hivatalos levélben az Európai Tanács elnöke a Gyurcsány-párt egyik európai parlamenti képviselőjének.

A miniszterelnök igent mondott a határozatra, amely szerint a menekülteket a lehető leghamarabb szét kell osztani a tagállamok között. Donald Tusk levelét a Demokratikus Koalíció szóvivője, Gréczy Zsolt ismertette. A döntés egyébként egyhangú volt a tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanácsban.

„Donald Tusk azt is hozzáteszi, hogy a miniszerelnököket tömörítő testület egyhangúlag fogadta el a határozatot, azt tehát Orbán Viktor is aláírta. A DK szerint Orbán Viktor magyarázattal tartozik az országnak, miért hazudta magát kvótaellenes politikusnak, és miért kezdeményezett egy végül vesztes népszavazást a saját döntése ellen. A DK szerint Orbán lebukott, és már hivatalos papírja van arról, hogy a saját döntése ellen írt ki egy minden elemében hazug népszavazást. A vasárnapi népszavazás kudarca azt jelenti, hogy a Budapesten kvótaellenesen viselkedő Orbánnak nem kell szembemennie brüsszeli kvótapárti önmagával” – fogalmazott a szóvivő.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »