DK: először csökken a nyugdíj a rendszerváltás óta

A Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője szerint idén először csökken a nyugdíjak értéke a rendszerváltás óta.

Gréczy Zsolt az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkárának sajtótájékoztatójára reagált. Rétvári Bence azt jelentette be, hogy csütörtökön kezdődik az 1,6 százalékkal megemelt nyugdíjak kifizetése.

A DK szóvivője úgy fogalmazott, hogy az államtitkár “a szégyenletes, infláció alatti nyugdíjemelést dicsérte”, azonban hazudott, hiszen valójában ez az első olyan év a rendszerváltás óta eltelt negyedszázadban, amikor csökken az ellátások értéke.

Felidézte, hogy az Orbán-kormány először 0,9 százalékkal akarta emelni a nyugdíjakat, majd év végén 1,6 százalékra módosította a tervet. Az infláció ehhez képest a Magyar Nemzeti Bank becslése szerint bőven 2 százalék feletti lesz, az ellátások tehát havonta több ezer forinttal csökkennek 2017-ben – vélekedett, hozzátéve: ezen “sem a hazug nyilatkozatok, sem a kabaréba illően kiszállított Erzsébet-utalványok” nem változtatnak.

A DK Sokak Magyarországa programja garantálja majd a nyugdíjak értékállóságát, sőt megfelelő gazdasági növekedés esetén az inflációt követő emelésen felül a nyugdíjasokat is részesítené a gazdasági gyarapodásból – olvasható a közleményben.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »