DK: az EU-nak elfogyott a türelme

A Demokratikus Koalíció véleménye szerint az Európai Bizottságnak és az Európai Parlamentnek (EP) is elfogyott a türelme a magyar kormány illiberális politikája miatt.

A párt alelnöke, EP-képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, régóta látszik, hogy az EU meg fogja unni a jogállamiságot sértő kormányzati intézkedéssorozatot.

Niedermüller Péter kiemelte, hogy Günther Oettinger uniós költségvetési biztos szerint 2020-tól a jogállamiság melletti elkötelezettség lehet az egyik feltétele a kohéziós pénzek elosztásának. Az Európai Parlament ülésén pedig egy a civil szervezeteket támogató pénzalap létrehozásáról döntöttek a héten – tette hozzá az EP-képviselő. Az alapból nem csak konkrét projektekre lehet majd pénzt kérni, hanem a civil szervezetek hosszú távú működésére is – hangsúlyozta a politikus.

Hírdetés

Kérdésre válaszolva Niedermüller Péter úgy fogalmazott: nincsenek olyan civil szervezetek, amelyek a migránsok betelepítésén dolgoznak, csak olyanok, amelyek a menekülteket segítik, például az integrációnál, a szociális ellátásoknál vagy a nyelvtanulásban. Az alap minden civil szervezetnek lehetővé teszi majd, hogy anyagi támogatásért folyamodjon – emelte ki.

Egy újabb felvetésre azt mondta, azt reméli, hogy a Soros György által létrehozott Nyílt Társadalom Alapítvány nem vonul ki Budapestről.

Egy másik témára áttérve az EP-képviselő nem tartotta problémásnak, hogy a DK technikai segítséget nyújt a szombat délutáni budapesti tüntetés szervezőinek.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »