Djokovic: elismerem, hogy önző volt, amit tettem – videó

Djokovic: elismerem, hogy önző volt, amit tettem – videó

A világelső teniszező ezúttal a szerb állami tévének adott interjút.

Nem bánja, hogy a torna előtt kitette az Instagramra az utazásról szóló posztot, azt viszont igen, hogy nem mondta le a L’Equipe-interjút a pozitív koronavírus-tesztet követően. Novak Djokovic a BBC után ezúttal a szerb közszolgálati tévének, az RTS-nek adott interjút, amelyben kitértek az oltásellenességre, a Melbourne-ben történtekre, de azt is elárulta, meddig tervez játszani. Az interjút a Tennis Majors szerb újságírója, Saša Ozmo szemlézte – írja az eurosport.hu.

„Az idén történtek teljesen váratlanul értek. Nehéz lesz elfelejteni, de ettől függetlenül szeretnék visszamenni Ausztráliába a jövőben, és újra pályára lépni a Rod Laver Arénában” – fogalmazott Djokovic, aki elmondta: szép emlékek fűzik az országhoz, és mindig szívesen utazik Ausztráliába. Az idei élményeket viszont nehéz lesz feldolgozni, mivel úgy érezte, a korábbi eredmények alapján ő lett volna a torna favoritja, ha nem vonják vissza a vízumát.

„Az életben semmire sincs garancia, de mindent figyelembe véve, jónak éreztem az esélyeimet Ausztráliában. Nekem olyan a Rod Laver Aréna, mintha a saját udvarom lenne.

A Rafael Nadal és a többi játékos iránti tiszteletemből kifolyólag nem merem kijelenteni, hogy én nyertem volna, de szerintem elég jók lettek volna az esélyeim”

– vélekedett a világelső, akit arról is megkérdeztek, megnézte-e a torna döntőjét.

Hírdetés

„Nem volt egyszerű, és ugyan nem akartam, de úgy alakult otthon, hogy muszáj volt. Ugyanis a feleségem és a fiam nézték. Nem láttam az egész meccset, mást is csináltunk a házban. Semleges voltam – bárki is nyer, én vesztes vagyok, nem igaz? Nem akartam túlságosan belefolyni érzelmileg, elvégre inkább játszottam volna” – fogalmazott Novak Djokovic.

A műsorban a többi között az is szóba került, hogy akadtak olyan vélemények is, miszerint az egész lavinát Djokovic Instagram-posztja indította el, és ha ott nem derül ki, hogy különengedéllyel utazhatott az országba, elkerülhető lett volna az egész dráma. Ezzel kapcsolatban azt mondta: „Én az őszinteséget értékelem, így nőttem fel. Tudom, hogy már két-három hónappal korábban felmerült a nevem. Az értékeimből kifolyólag átlátható akartam lenni, amit nem bánok. Nem tudom, más lett volna-e a helyzet, ha nincs az a poszt.”

Egy dolgon viszont egészen biztosan változtatna, ha visszamehetne az időben: lemondaná a L’Equipe-interjút. „Az hiba volt. Tisztelem az interjút készítő újságírót, Franck Ramellát, aki sokkal régebb óta a teniszben van nálam. Többször elhalasztottuk az interjút, és mire kiderült, hogy pozitív lett a teszt, már Belgrádban volt. Végig rajtam volna a maszk, tartottuk a távolságot. A fotózás alatt lekerült a maszk, de Franck és a fotós is pár méterre volt tőlem.

„Elismerem, hogy önző volt, amit tettem, hibát követtem el. megértem, hogy ezért nem fog mindenki megbocsátani, megértem a kritikákat.”

Djokovic a BBC-nek adott interjúban leszögezte: bár nem akarja beadatni magának a koronavírus elleni védőoltást, nem tartja magát oltásellenesnek. Éppen ezért nem foglalkozik sokat azzal, hogy ráragadt a „Novax” gúnynév, szerinte a karrierje során nagyon sokféleképpen hívták már, de megtanulta elfogadni, hogy vannak, akik nem neki szurkolnak. Mindenesetre a szerb állami médiának adott interjúban is igyekezett elhatárolódni az oltásellenes csoportoktól.

„Elit sportolóként háromszor is meggondolom, mit viszek be a szervezetembe. Ha valami csak 0,5%-os változást okoz, már megérzem. Óvatos vagyok a döntések előtt, alaposan átgondolom, és nyitott elmével állok hozzá. Aztán együtt élek a következményekkel. Minden egyén választási szabadsága és autonómiája mellett kiállok, mindenkinek joga van dönteni a saját egészségéről. Nem szeretem, ha egy kategóriába helyeznek bizonyos mozgalmakkal, soha nem mondtam, hogy támogatom ezeket” – szögezte le.

Hogy mit hozhat a jövő Djokovic számára, még nem tudhatjuk, ő viszont bízik abban, hogy erős évek várnak még rá, és azt tervezi, legalább 2024-ig folytatni fogja a karrierjét – derült ki az interjúból.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »