Isten az embert nem egydimenziós skorpiónak vagy lajhárnak teremtette, sem egész nap hasát tömő rinocérosznak, hanem többdimenziós lénynek. Akinek teste mellett van lelke és szelleme, sőt metafizikai érzéke, istenvágya is, amint azt az egész földet évezredek óta beborító vallások napnál világosabban bizonyítják.
Ma mégis azt látjuk, hogy hatalmas dimenzióvesztésben él a világ, s ez alól nem kivétel a Kárpát-medence sem. Dimenzióvesztésben, aminek következtében milliók szenvednek emlékezetkiesésben minden harangszó és hitoktatás, meg szupermodern templomcsodák ellenére és közben. Vagy az alcímben említett bibliai és pascali szemléletet is maguk mögött hagyva. Elfelejtve Teremtőnk létrangosító tettét, hogy porból vette formánk anyagát, de isteni Lelket lehelt belé, hogy képmását viselje és Őhozzá legyen hasonló (1Móz 1,26). Ez a totáldimenzió, a por és a Lélek összetartozása kerül lépten-nyomon veszélybe manapság. Már az istenirigységre és a teljes istenhasonlatosságra ingerelhető Ádám és Éva túldimenzionálta önmagát.
Ez az önmaguk Istentől kijelölt dimenzióját messze meghaladni kívánt istenirigység és rivalizálási görcs vitte aztán az embervilágot a tényleges dimenzióvesztésbe: odalett a közvetlen Isten-látás, Isten-jelenlét minden pillanatos öröme, gyönyörűsége, s a kiűzetés okán kezdődött el az emberiség dimenzióvesztésének a fájdalmas története. Isten-vesztés, az egydimenziós, csak anyagiakra, testre, harcra, versengésre leszorított létszemlélet, és életvesztegetés dicstelen történelme. Ennek következménye pedig az emberek és az emberiség halmozódó vergődése a földön.
Ez a dimenzióvesztés a magyarázata sok dolognak, ami manapság megesik velünk. Hogy a médiában lélekroskasztó dimenzióvesztéssel ömlenek ránk a negyedórás vagy félórás hírszolgálatokból a pénzválság és háborúk hírei, mert az egész világ tényleg ebben az őseseti porba merült létalacsonyságban vergődik. Vagy ténylegesen vagy a hírek révén. A létlejtő eseteivel lépten-nyomon találkozunk minden szinten, szinte kivétel nélkül. Maradva még a szociális médiánál, facebooknál, az a mérhetetlenül sok mocsok és szenny, ami kommentek formájában szétspriccel naponta, már megfulladással fenyeget. Ha valami jó, tisztességes, emberséges hír vagy cselekedet híre kel, másodperceken belül ömlik rá a minősíthetetlen szószenny.
Olyan rossz ez, hogy még példát sem szabad hozni róla. Vagy a mindennapi érintkezés kultúrálatlanságait említsem? A napi felháborodást okozó neveletlenség ezernyi esetét? Amit a boltban, bevásárlás közben, a bankokban elegáns körítéssel, a lépcsőházban a vadság korát felidéző normátlan viselkedni nem tudással szenvednek el milliók? S akkor még a nagyobb dolgokról nem is szóltunk. A másik ember semmibevételéről munkahelyen, közéletben, a cinikus falánksággal és hatalomzabáló karrierizmussal megvert emberek bűvészkedéseinek láttán. Vagy az elképesztő szemforgatást említsem, a kegyes kegyetlenség mindennapos históriát is produkáló közösségekben és azokon kívül? Amikor fejtetőre áll minden értékrend abban az acsarkodásban, ami olyan messze van a keresztyén szabadság és emberszemlélet reformátori, bibliai elveitől, mint Makó Jeruzsálemtől? Miféle emberszint alatti triumfálás ez? Mi ez, ha nem a közmondássá híresült nihilista ember pozíciója: Istent nem ismerek, embert nem tisztelek! Az istendimenziót veszített ember elveszíti az emberdimenziót, sőt az emberség-dimenziót is.
Tehetünk még egyáltalán valamit? Igen, nagyon is. Nagy és tudatos szellemi összefogásra, világméretű szövetségre van szükség a dimenzióvesztő, emberpusztító Világ Fejedelme modern szellemi, lelki, anyagi harci eszközökkel folytatott világháborúja ellen. Hiszen millió leleményes formával küzd a bűn, a rossz az életünk elveszítésért. Annak megejtően becsapó harci eszközei, a szépség, a nemiség, a testkultusz öncélú bálványozásával, s végül a kiégettség drámáival. Vagy a valóság elől egyre nagyobb méretekben menekülők kábítószerélvezetével. Hogy az alkoholizmus, az öngyilkosságig vezető dimenzióvesztő önrombolásokról ne is szóljunk. És a lelki, szellemi, politikai hatalmi törekvések emberfaló Molochjai? Napjaink poklai? Pokol felettünk a klímaforrongásban, pokol körülöttünk és bennünk. Amikor csillagfény távolságra kerültünk az ószövetségi zsoltáros Istennel felértékelt, felrangosított létszemléletétől:
Jaj, jaj, por és hamu a fejünkre, amiként az ószövetség népe önmaga bűneire ébredése szörnyű pillanataiban tette. Leginkább az elveszített, feladott emberi méltóság hiányzik életünkből. A tiszteletadás kultúrája.
De vannak nagyszerű ellenpéldák is. Lépten-nyomon, de ezek a romlás mélységének jeleként nem hírértékűek, mert élni segítenek. Ami rombol, pusztít, az hírérték. Baj ez, de vannak, vagyunk sokan, akik arra koncentrálunk, teszünk naponta Istennek fogadalmat, amire Pál. Ő sokkal durvább körülmények között, küzdelmes, messze a mai kor ezernyi jóléti kényeztetésétől, börtönviselten az Igazságért, hajótörötten és sokszor leköpve, megkövezve az evangéliumért, mégis mindhalálig szent tűzben és szentségben izzó lélekkel üzente kortársainak és nekünk az európai kultúra tartóoszlopaként:
Ennek a páli nyolc magatartásformának az inverzét is gondoljuk át azon nyomban. S kiderül emberi, keresztyén, európai, magyar szegénységünk. Ami nem igaz, ami tisztességtelen, ami igazságtalan, ami romlott, ami gyűlöletes, ami rosszhírű, ami becstelen, ami szégyellnivaló. Nos, hogyan áll a mérleg nálunk? Adventi mérlegkészítésünk, ha egyáltalán ez eszünkbe jut? Bizony világháború zajlik nem a fegyverek kínpadján, hanem az életek színpadán. A hiúság digitális korbeli virtuális-valós vásári forgatagában. Milyen a te mérleged, Magyarország? És a tiétek, keresztyén családok? És egyáltalán a magunké?
Ha megnyílt szemmel nézünk körül, azért körülöttünk, s néha még magunkban is találunk olykor pozitív ellenpéldákat. A jóság maradékát. A mindennapi létezést rangosító kezdeményezéseket. Nem csak a Jónak lenni jó időszakos jóságkampányát. Ez se semmi. Én például örülök a Felvidék.ma online hírportálnak, ahol példaértékű egyensúlyban van a világ roskasztó hírözöne a hitéleti, művelődéstörténeti rovatok pozitívumaival. Ilyen Andrássy Ilona grófnő küzdelmes életének elregélése a legutóbb. Vagy a rendszeres keresztyén tanítás, rövid és velős információk ünnepeink értelméről, hitünk különféle felekezetű hangsúlyairól, értékmentő emberekről. Vagy protestáns eleinkről, magyarokról és külhoniakról. Kálvinról is, aki az ideális államformát az arisztokratikus köztársaságban képzelte el. Ahol az arisztokráciát nem a vérségi, örökletes dolgok jelentik, hanem a pozitív dolgok: az alkotó, nemes gondolkodás, cselekvés, a kiművelt keresztyén emberfők vezető szerepe. Micsoda konszonancia Kálvin és Széchenyi között! És mennyi tennivaló, hogy egyáltalán elinduljunk újra ennek ismételt átgondolása felé! S hogy valami egészen újat említsek, ami kicsit egész európaiságunkra intő jel. A foci vb-n a japán nemzeti gárda győzelme a világbajnok spanyolok fölött. Nem a győzelemre utalok, hanem arra a tiszteletadásra, hogy amikor egy japán játékos lejött a pályáról, visszafordult és meghajolt a küzdelemben pályán maradtak felé. És ahogyan imádkozva, összetett kézzel küzdöttek a nézők csapatuk győzelméért. Az sem maradhat említés nélkül, hogy a Golf-öböl Keresztyén Bibliatársulata örmény elnökükkel megszervezte a vb játékosai és a nyomorban élő migránsmunkások számára Bibliák adományozását. Mert nem csak kenyérből él az ember, olykor csak az Ige segít az életben maradásban. A reményvesztés ellen.
Adja Isten, hogy 2022 adventjén a kárhozatos dimenzióvesztésben lefékezzük magunkat és lejtmenetből újra elinduljunk a valóban többdimenziós élet felé, amiben Isten lesz mindenekben. Mivel Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk (ApCsel 17,28). Másként: hogy ne Őellene, ne önmagunk és környezetünk, családunk, nemzetünk ellenére éljük napjainkat…
Legyen dimenzióbővítő adventünk!
(Dr. Békefy Lajos)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
